A fejhangon történő éneklést, a kasztrálás módszerének gyakorlatát az a középkori szemlélet hozta létre, amely szerint a nők nyilvános színpadi szereplése és templomi éneklése nem volt kívánatos.

A frekvenciaszám a hang keletkezésétől a végelhalkulásig azonos marad,tehát a hang magasságát a végelhalkulás nem befolyásolja.

A FÜL a hallás és az egyensúlyérzék szerve, amely fölfogja a hanghullámokat, idegingerré átalakítva továbbítja az agyhoz, ahol létrejön a hallásérzet.

A fül részei:

– Külső fül. Fölfogja a periodikus hanghullámokat, azokat mint rezonátor fölerősíti és a kb. 3 cm-es dobhártyához juttatja.

– Középfül. A dobhártyára ható hangnyomást a hallócsontok kalapács, üllő, kengyel – veszik át és a belső fülbe közvetítik.

– Belső fül. Itt alakul át a hang idegingerré, amelyet a hallóideg közvetít az agyba, ahol létrejön a hallás érzete. (Ugyancsak itt, a belső fülben helyezkedik el az egyensúly érzékszerve is.)

A HANG természeti jelenség. Úgy jön létre, hogy valamely rugalmas anyag – víz, levegő, húr, fa, emberi hangszál stb. – rezgésbe jön, és ez a rezgés a fülön keresztül az agyközpontba jutva létrehozza a hallásérzetet. A légüres térben nincs vezető közeg, ezért ez a hang továbbítására alkalmatlan.

A hang jellegzetes tulajdonságai:

A hangmagasság egyenlő a periodikus mozgások másodpercenkénti számával, idegen szóval a frekvenciával. Jele: Heinrich HERTZ német fizikus nevéről Hz.

A hang megszólaltatását a tüdőből kiáramló levegő végzi. A hangerőt a száj, az orr, a koponya és a mell üregei (rezonátortestek) növelik.

Az érthető beszéd formálását a nyelv és az állkapocs végzi.

A hangerőt a periodikusan rezgő hullámvonal fel- vagy lefelé történő kilengésének nagysága, amplitúdója határozza meg.

A hangerő egyik mértékegységét A. G. BELL nevéről belnek nevezték el. A gyakorlat ennek tizedrészét, a decibelt használja. Jele: dB.

A hangérték, az elhangzó zenei hang időtartama. Jelölésével a hangjegyírás, a notáció foglalkozik.

A hanghullámok terjedésének gyorsasága a rezgést közvetítő eszközöktől és a hőmérséklettől függ. Pl. a víz 20 C fokon 1480 m/sec., a fa kb. 5500 m/sec. és a levegő 340 m/sec. gyorsasággal továbbítja a hangot.

A hangszálak hosszúsága 6 éves korban kb. 4–5 mm. Növekedésük a kamaszkorig évente kb. 1 mm. A 6 éves gyermek hangterjedelme 4–5 hang. A hangszálak növekedésével a hangterjedelem is bővül. Természetesen a fentiektől eltérő kivételek szép számmal vannak. A felnőtt ember hangszála kb. 2 mm széles és 1/2 mm vastag. Hosszúságuk férfiaknál kb. 15 mm, nőknél 10–12 mm. A hang magasságát a hangszál hosszúsága határozza meg (férfihang mély, női és a gyermekhang magas).

A hangszín alapján tehetünk különbséget a különböző hangszerek és énekhangok azonos frekvencián képzett hangjai között. Ha pl. megszólal a 440 rezgésszámú normál „a” hang, akkor a hangszín alapján fölismerjük a hangforrást is.

A magas hangok frekvenciája gyors,tehát egy mp alatt több hullámvonal képződik.

A mély hangok frekvenciája lassú, tehát egy mp alatt kevesebb hullámvonal képződik.

A mutálás szó mint az énekhang tárgyköréhez kapcsolt fogalom, a serdülő korú fiúk–lányok beszédhangjának átalakulását, változását jelöli. Ennek kiváltó oka a gégefő megnagyobbodása, amely a fiúknál egy oktávval mélyíti a hangot. A lányoknál viszont nem jelent föltétlenül hangváltozást, de előfordulhat, hogy hangszínük néhány hanggal mélyebbre vált.

A relatív hallás egy megadott hanghoz viszonyítva (pl. hangvilla) állapítja meg a hang magasságát.

A részhangoknak (felhangoknak) nincs „önálló életük”, – külön nem is halljuk őket –, csak a megszólaló zenei alaphanggal összecsengve léteznek. (Alaphang = a legerősebb, legmélyebb, a frekvenciát meghatározó hang.) A részhang, mint fizikai jelenség úgy keletkezik, hogy a hangforrás – pl. egy húr –, nemcsak teljes hosszában, hanem részeiben – felében, harmadában, negyedében stb.– is rezeg, hangot ad. A zenei hangok tehát összetettek. Ezeket a kiegészítő hangocskákat nevezzük részhangoknak, illetve felhangoknak. Az elnevezés utal arra, hogy ezek a részhangok az alaphangnál magasabbak, gyengébbek.

A rezonancia. Ha a hanghullámok szilárd, folyékony vagy légnemű rezgésre képes anyagokkal találkoznak, akkor azokat hangadásra, hangfölerősítésre késztetik. Ha pl. egy hangszeren megpendítünk egy húrt, akkor a mellette lévő húrokon a részhangok is megszólalnak. Ezek a gyengén rezgő hullámok zenei hanggá csak megfelelő fölerősítés után válnak. Ezt a fölerősítést, az úgynevezett rezonátor test segíti elő. (A hegedű „fateste”, a zongora, az emberi mellkas, arcüreg stb.)

Ha az egy egésznek tekintett alapfrekvenciát először két félre, majd harmadra, negyedekre stb. tehát mindig kisebb részecskékre osztjuk, a hangközök egyre közelebb kerülnek egymáshoz, és így képződik az alaphang mindig magasabb frekvenciájú felhangsora.

Abszolút és realtív hallás:

Az abszolút hallással rendelkező személy bizonyos hangmagasságot minden különösebb segédeszköz nélkül képes fölismerni.

Az abszolút hallás nem feltétele a muzikalitásnak, de a relatív hallás nélkül jó zenésszé senki sem válhat.

Az emberi hang érzékelőképességének

– alsó határa kb. 16–20 Hz

– felső határa kb. 20000 Hz

– zenei hang kb. 16-tól 5000 Hz-ig

– infrahangok a 20 Hz-nél alacsonyabb rezgésszámú hangok

– ultrahangok a 20000 Hz-nél magasabb rezgésszámú hangok.

Az énekhang fő típusai a zongorabillentyűn is szemléltetve:

1. Női: szoprán, mezzoszoprán, alt

Ide soroljuk még a mutálás előtt álló fiúkat és a kasztráltakat is.

2. Férfi: Tenor, bariton, basszus

Az énekhang

Az énekhang „hangszere” a gégefőben lévő két hangszalag. A hang magasságát-mélységét a hangszalagok feszessége szabályozza.