Kr.e.3. évezred első felében formálódik ki a földmérés mestersége. A nagy áradások idején a folyamok vize óriási területeket borít be, és eltörli a mesgyehatárokat. Ezért a víz visszahúzódása után a földeket újra ki kellett mérni. A hosszmértékek nincsenek egységesen meghatározva, területektől függően változnak. Kapcsolódnak a test méreteihez: lépéstáv, talpalat, tenyér.
1800. nov. 29-én Franciaországban meghatározzák a méter hosszát. A méter használatát, mint a Párizson keresztülhúzódó hosszúsági fok 40 milliomod részét Franciaországban törvény írja elő.
1872. A Párizsban ülésező Nemzetközi Méterkonferencia, amelyen 20 európai ország vett részt, elhatározza, hogy a méterre új etalont (ősmérték) készíttet platina-irídiumból, és ezeket Párizsban helyezi el. Az új ősméter 90% platinából és 10% irídiumból ötvözött rúd.
Az X formájú keresztmetszet az elgörbülést akadályozza meg.
Az egyezmény tagországainak (hazánknak is) hasonló ősmértékeket (etalonokat) kell kiosztaniuk, amelyeket időről időre összehasonlítanak a párizsi eredetivel.

Fővárosnak nevezzük egy ország közigazgatási központját.

A leghosszabb szélességi kört nevezzük egyenlítőnek.