A vezetéknevek a XI. században kezdtek kialakulni Itáliában, innen terjedtek el Franciaországban, majd onnan minden irányban Európában.
A vezetéknév kialakulásának kezdete nálunk a XV-XVI. század. Ebben az időben - és később is gyakran - még egynevűek a zsellérek, a papok, a bírók, a tisztségviselők, a mesteremberek és a "társadalmon kívül álló" csavargók, koldusok. A tisztségviselőknek és a mesterembereknek a címük pótolta a nevüket (pap, bíró, mester, kovács, szabó), ezekből később vezetéknév is alakult.
Magyarországon II. József tette kötelezővé a vezetéknevek használatát a XVIII. század végén. Ettől kezdve csak királyi (később miniszteri) engedéllyel lehetett vezetéknevet változtatni.
Nyelvtani szempontból a vezetéknév jelző, mégpedig általában tulajdonság- vagy birtokos jelző. A latinban és a legtöbb újlatin nyelvben a jelző általában a jelzett szó után áll. A magyarban a jelző megelőzi a jelzett szót, ezért előzi meg nálunk a keresztnevet a vezetéknév. Így a természetes sorrend: Vörös Júlia, Pálfi (Pál fia) Gábor, Balázs (fia) Imre. A vezetéknév kialakulásának idején, nálunk a XV-XVI. században - noha a latin volt a hivatalos nyelv -, a magyarnak is volt akkora tekintélye, hogy megfelelő sorrendben használták a neveket. Ez a szokás annyira megszilárdult, hogy a későbbi idegen hatások (például német) nem változtattak rajta. A finnek a vezetéknevek kialakulásának korában (a XVI-XVII. században) svéd uralom alatt éltek, s így náluk a nevek sorrendje a svéd szokás szerint rögződött.

A magyar vezetékneveket ugyanaz a szokás és szükséglet hozta létre, mint máshol Európában, így a magyar vezetéknévtípusok szinte mind megtalálhatók más népek vezetékneveiben is.
A vezetéknevek eredete:
1. Apanév:
a) + fi: Péterfi
b) + i: Miklósi (eredetileg: -é: Miklósé)
2. Áttelepülésre utaló név:
a) község: Budai
b) táj: Erdélyi
c) nemzetiség: Németh
3. Foglalkozásnév, társadalmi helyzet: Szabó, Jobbágy
4. Egyéb nevek:
a) a mesterség eszköze, eredménye: Balta, Szita
b) testi tulajdonság: Fekete
c) lelki tulajdonság: Bátor
d) vagyoni helyzet: Pénzes
e) szavajárási nevek: Hamar
f) nem, életkor, családi helyzet: Árva, Ember
g) számnév, ünnepnév, napnév: Péntek, Fél
h) eseménynév: Bujdosó
i) növény-, állatnév: Rózsa, Kánya
j) egyéb főnév és melléknév: Forgács, Sebes
k) ismeretlen: Cégény, Lente

A honfoglaló magyarság egyelemű neveket használt (érinevek: Keve, Tas, Vasad, Árpád, Lél, Jutas, Előd, Bátor, Bors; női nevek: Csikó, Ünő, Pirit, Jóleány, Csala, Rózsa, Gyöngy, Nyest). Ezeket a "pogány" neveket a XV. században szinte kiszorították a "keresztény", tehát a bibliai és a keresztény vértanúi nevek. (Erre az időre szűnt meg a jelentésbeli kapcsolat a név és viselője között.) A szülők a Biblia és a legendák hőseinek nevét példaképül adták gyermeküknek, illetve valamely védőszent oltalmába ajánlották őket azzal, hogy szent nevet adtak nekik. Gyakran a falusi pap a naptárhoz igazodott, s azt a nevet adta az újszülöttnek, amelynek napján az a világra jött.
A nevek ki voltak (és vannak) téve a névdivat hullámzásának. Vidékek, korok, vallások szerint más és más volt a legkedveltebb, leggyakrabban használt név.
A névstatisztikákból kiderül, hogy mind a férfi, mind a női névanyag használata szürkül. Például a XVIII. században a hét leggyakoribb nevet a nők 75,3%-a viselte, tehát a nők több mint háromnegyede hét név között válogatott. (A névstatisztikákat közli Kálmán Béla A nevek világa című könyve. [Gondolat, 1967. 50-51. I.])

A nők elnevezése már a XVI. század második felében nagyjából a maihoz hasonlóan alakult. Az asszonyok többsége akkor is felvette a férje teljes nevét, és annak keresztnevéhez hozzáfűzte a -né képzőt. Hivatalos iratok tanúsága szerint nem volt ritka az sem, hogy a férj teljes neve mellé az asszonyok kitették teljes leánykori nevüket vagy a keresztnevüket. Ha a férj alacsonyabb sorból került ki vagy idegenből költözött be, az asszony gyakran megtartotta leánykori nevét.

Királyok nevei-Könyves Kálmán

Királyok nevei-Nagy Lajos

Királyok nevei-Földnélküli János

Királyok nevei-Oroszlánszívű Richárd