A segédszó használat jellemző lehet nyelvi rétegre is. És helyett feltűnően gyakori az s kötőszó használata az erdélyi nyelvben.
"Erre engemet kezdtek vigasztalni, s mind azt mondogatták, hogy egyet se búsuljak, mert a jó szándék megvolt s a cselekedet is meg, de hát a tojásnak az a sorsa, hogy előbb-utóbb eltörjék" - írja Tamási Áron Jégtörő Mátyás című regényében
A meg igekötő helyett mög a déli nyelvjárásterületet bemutató irodalmi alkotásokban stb.

A segédszók is lehetnek archaikusak: ámbátor a bár helyett, pediglen a pedig helyett, a mikoron az amikor helyett, a mindazonáltal, mindamellett pedig körülményeskedő. A helytelen álszóhasználat utalhat a szereplő műveletlenségére is. Különösen alkalmas erre az ami (egy iskolai dolgozatban ez állt: Kosztolányi mindenáron az élet értelméről szeretne meggyőződni, ami sokszor kétségként jelent meg benne). Az alábbi idézet pedig az igen ám, de segédszóknak is köszönhetően minden bizonnyal meséből vagy anekdotából származik:
"Igen ám, de az én egereim nem elégszenek meg holmi csip-csup zsákmánnyal, ők október vége felé rendszeresen úgy döntenek, hogy társbérlőkként beköltöznek a kaptárba." Esztergár Pál

Az álszók többnyire hangsúlytalanok, vagy legalábbis egy hangsúlyozási egységet alkotnak a velük kapcsolatban álló szóval. Ha ettől a szabálytól indokolt esetben eltérünk, felhívjuk a figyelmet a segédszóra, s ezáltal stílusértéket kölcsönzünk neki:"...csupán osztály hiányzott hozzá még, egy társadalmi osztály a rabszolgák a l a t t". Határ Győző

Ugyancsak a hangsúlyozással, a kiejtési egységek határának eltolódásával függ össze a határozott névelő esetében a gondatlan beszédre utaló a zasszony, a zember, illetőleg a zacskó helyett az acskó stb. típusú alakulatok megjelenése.