A nyelv az emberi kommunikáció érdekében alakult ki, és ennek megfelelően különféle funkciókat (tájékoztatás, érzelmek kifejezése, felhívás) lát el.

A nyelvre alkalmazva a modellen látható kifejezéseket: minden közlésfolyamatban jelen van a közlés és a megértés. A kommunikáció résztvevői közül a beszélő (író, adó, feladó stb.) közöl valamit, vagyis a nyelv elemeinek és szabályainak felhasználásával szöveget épít fel (szintetizál) annak érdekében, hogy gondolatai eljussanak a hallgatóhoz (olvasó, vevő, címzett stb.) . A hallgató fő tevékenysége a megértés, vagyis a beszélő által szintetizált szöveget "lebontja", analizálja. Az üzenet csak akkor jut el a beszélőtől a hallgatóig, ha azonos nyelven beszélnek (azonos kódot használnak) . Az ábra szavaival élve tehát: a beszélő kódolja a mondanivalóját, a hallgató pedig dekódolja, megfejti azt.
A kódolt (nyelvi formát öltött) szöveg ún. csatornán (levegőben terjedő hanghullámok, papírra írott szöveg stb.) keresztül jut el a címzetthez. A kommunikáció mikéntjét befolyásolja a beszédhelyzet (szituáció) és a környező valóságis. A közlés formája nemcsak a beszélő jellemétől, műveltségétől, származásától stb. függ, hanem attól is, hogy kihez szól, milyen körülmények között (hétköznapi beszélgetés a szomszéddal, felelés az iskolában stb.) , milyen témáról és milyen céllal. A feladó szempontjából alapvető kommunikációs funkciókat (tájékoztatás, érzelmek kifejezése, vagyis emotív funkció, felhívás) a közlésfolyamat más tényezői is alakítják, ún. kiegészítő funkciók figyelhetők meg a közlésfolyamatban.