A nyelvtudománynak a szókészlettel foglalkozó ágát lexikológiának nevezzük. A lexikológia foglalkozik a szókészlet nagyságával, rendszerezésével, rétegződésével, a szavaknak az egyes nyelvi rétegek közti mozgásával stb. A szókészlettel szorosan összefügg a szótárírás, a lexikográfiaterülete is. A szótárak igyekeznek összegyűjteni, rendszerezni, értelmezni egy-egy nyelv szavainak összességét.

A fonémákat számbavenni, sőt felsorolni nem jelentett különösebb gondot. A morfémákkal már nyilvánvalóan több a feladat, de még mindig elvégezhető a munka. A toldalékmorfémákat már sokszor számbavették a nyelvtanaink, s bár a tőmorfémákról még nem készült teljes lista, tapasztalataink alapján feltételezhető, hogy viszonylag rövid idő alatt elkészülhetne az összegzés. A morfémákat gyakorlati okok miatt a szótárak tartalmazzák, de remélhetőleg készül majd egy valódi morfématár is.

A szókészlet számbavétele nem kis feladat elé állítja a kutatókat, sokszor egész csoportok dolgoznak egy-egy szótár összeállításán, mégsem lehet azt mondani, hogy minden szó belekerül a szótárba, hiszen olyan sok variációban fordulhatnak elő a szavakat alkotó morfémák, hogy bárkinek eszébe juthat új szót alkotni a meglévő elemekből. A magyar szókincsnek a szótárakban szereplő része mintegy 230 000-re tehető, teljes szókészletünket egyes kutatók egymillióra becsülik.
A nyelvek szókészletének összehasonlítása nemigen vezet eredményre a nyelvtípusok, ill. a nyelvek szerkezeti különbsége miatt. Az angolban alig van összetett szó, a németben rengeteg, így igen nagy eltérések lehetnek a szavak számát illetően. Ettől függetlenül azonban minden nyelv egyformán alkalmas arra, hogy emberi gondolatok közvetítője legyen.