Műfaji, formai szempontból a világi líra sokrétű: a komoly, filozófiai, meditatív művek éppúgy megtalálhatók benne, mint a gúnyversek, tréfás epigrammák, bensőséges szerelmes költemények vagy az ókori költészetre visszavezethető életöröm-versek.

Az ókori szerzőkhöz való kötődés a vágáns irodalomban a legerőteljesebb. A vágánsok csavargó, vándorló diákok (goliard). Művelt, egyetemet végzett, tudós emberek, akik nem tudnak vagy nem akarnak beilleszkedni a társadalom rendjébe. Vándorolnak, csavarognak, éppúgy jelen vannak a köznép kocsmáiban, mint a főúri, királyi udvarokban. Szabad és független szellemű lázadók. A lázadás motívuma költészetüket is meghatározza. Szabadosak, szabadszájúak, nem ismernek el semmiféle tekintélyt. Tisztelik, követik az ókori szerzőket (főképp Ovidiust), kigúnyolják az egyházat, a papokat, az ostoba nemeseket, de van öniróniájuk, realitásérzékük is.

A vágánslíra legnagyobb teljesítménye a Carmina Burana és Villon költészete. A Carmina Burana középkori latin nyelvű versgyűjtemény, amelynek szerzői vágánsok (vándordiákok), valamint korabeli neves költők. A kétszáznál több dal világi témákat szólaltat meg. Carl Orff a gyűjtemény 24 versére oratóriumot írt (1935–36).

A vágánslíra műfaji sokszínűsége mellett igen fontos formai változatossága is. A Carmina Burana verseiben (és Villon költészetében) uralkodó a rímes forma, gyakran élnek a költők az ismét lés eszközeivel, az alakzatokkal (anafora, refrén), illetve egyéb formai remeklésekkel (pl. akrosztichon). Alapműfajai a dal, az epigramma, a táncvers (középkori francia ballada), a himnusz (pl. vallásos himnuszok átiratai). A vágánslíra egyaránt kötődik a kortárs vallásos lírához, a lovagi lírához, a népköltészethez és az antik hagyományokhoz.

kantáta: ének- és zenekarra írt lírai jellegű zenemű

akrosztikon: „versfőbe rejtés” (gör.), névrejtés; a vers sorainak vagy szakaszainak első betűi egy névvé vagy mondássá olvashatók össze

anafora: előismétlés (gör.); retorikai és stilisztikai alakzat, amelyben az egymást követő mondatok, sorok, versszakok azonos szóval kezdődnek

vágáns dal: a középkori vándordiákok által szerzett szabados stílusú és életszemléletű ének

refrén: a versszakok végének ismétlődő része, ritkán előfordul a versszak elején is; stilisztikai szerepe az ismétlés tartalomerősítésében vagy hangulati meghatározottságában rejlik; a ballada és a rondó versformának alkotóeleme