Gutenberg: Biblia A keresztény kultúra a vallás első századaiban az állandó üldöztetések miatt nehezen tudott kibontakozni, de a vallásüldözés lezárulásával megkezdődött a keresztény művészet felvirágzása. Kialakult a kereszténység nyugati és keleti (ortodox) irányzata. Ez a kettősség a későbbi századokban is megmaradt, a két irányzat egyre távolabb került egymástól, mígnem 1054-ben bekövetkezett a végleges szakadás. A nyugati és a keleti kereszténység művészetében és irodalmában is eltérő fejlődés mutatkozik meg, de a nyugati kereszténység a keleti egyházhoz tartozó népek irodalmára és művészetére is hatással volt. Az irodalom és művészetek változási folyamatai elsősorban nyugat felől irányultak kelet felé.

Az ókeresztény és a kora középkori keresztény irodalomban az epika és a líra vált uralkodóvá. Az epika műfajai közül a prózai elbeszélő szövegek terjedtek el leginkább, a legkedveltebb műfaj a legendavolt. A legendában a mítosz és a novella műfaji tulajdonságai keverednek. Tárgya szent életű emberek (mártírok, remeték, egyházi személyek) csodákkal, látomásokkal, jelenésekkel teli élettörténete. A csoda motívuma a főhős szent voltának a bizonyítására szolgált.

Az ókeresztény irodalom epikus műfajai közé soroljuk még a mártírcselekedeteket, az apologetikus írásokat, illetve a félig irodalmi egyháztörténeteket, beszédeket, bibliamagyarázatokat, liturgikus szövegeket.

Az ókeresztény irodalom első nagy epikusai közé tartozik Szent Jeromos. Nem csak bibliafordítást készített, írt néhány legendát (Remete Szent Pál legendája, Szent Hilarion legendája), számos irodalmi szempontból is fontos levelet és irodalomtörténeti munkát (De Viris Illustribus).

Legenda: (lat.) jelentése: „olvasásra szánt”; vallásos tárgyú írás, rendszerint szentek életéről szóló történet. Középkori műfaj, erényes magatartásra vezérlő kalauz; célja a példák követésére, utánzására sarkallás.