A barokk korban a líra Magyarországon is háttérbe szorult az epikával szemben. A lírai költészetben erősen tartották magukat a reneszánsz-humanista költészet műfajai, s a líraalkalmi jellegű kedvtelésből való verselgetés volt.

Erős, jelentős számú polgárság, és értelmiség híján, a kultúra jórészt továbbra is a nemesség, az arisztokrácia kiváltsága maradt (udvari költészet). A magyar nemesi társadalom számtalan verselgető lírikusa közül azonban csak néhányan alkottak színvonalas műveket.

A származásukat és szellemiségüket tekintve is polgári, európai gondolkodású tudósok, művészek gyakran szorultak főúri támogatásra, hogy műveiket megjelentethessék. Sokan külföldön próbáltak szerencsét, és sokaknak kellett méltatlan harcokat folytatniuk nézeteik, törekvéseik miatt (pl. Apáczai Csere János, Tótfalusi Kis Miklós). A pozitív kezdeményezések (iskolareform, nyomdaalapítás) gyakran a kezdeményező bukásával, vállalkozásának csődjével értek véget.

Mint ahogy a kor költészetében gyakran nehéz éles határt vonni epika és líra között, éppúgy nehéz nyomon követni, hogy a népköltészet mekkora szerepet játszott a barokk irodalomban. Számos olyan lírai alkotás maradt fenn, amely népiesnek nevezhető (katonaénekek, szerelmes dalok, az ún. kesergő líra emlékei – pl. Zöldítsed Úristen hamar az erdőket..., Bánataimnak örvényében..., ez utóbbi Balogh Zsigaénekeként is ismert). Az általában névtelen szerzők művei némi iskolázottságról, irodalmi ismeretekről is árulkodnak.

udvari költészet: a középkortól a barokk korig tartó időszakban a királyi vagy előkelő udvarokban művelt, az udvarokhoz kötődő költészet (pl. hivatásos énekmondó királyt dicsőítő éneke)