A farkas és a bárány
A szomjas farkas és a szomjas kis bari
ugyanazon patakra ment véletlenül.
A jámbor gyapjasnál az ordas följebb állt,
gonosz szándékkal mégis így kötött belé:
„Mért bolygatod fel nékem a patak vizét,
ha én iszom?” A gyapjas félénken felelt:
„Hogyan tehetném, kérlek, mit szememre hánysz?
Hiszen a víz felőled árad szájamig.”
A meghazudtolt farkas így acsarkodott:
„Fél éve rútul rágalmaztál engemet.”
„Hisz akkor még nem éltem én” – felelte az.
„Apád gyalázott akkor, istenuccse, ő” –
és ráugorva széjjelmarcangolta őt.
Oly emberekről íródott e kis mese,
kik ártatlant koholt ürüggyel nyomnak el.
A farkas és a kutya
Mily édes a szabadság, hadd beszélem el.
A girhes farkas és a jóltáplált kutya
Találkozik s egymást köszöntve szóba kezd:
„Mitől ragyogsz így, mondd, miféle ételen
Hízott meg ily vaskosra vékony termeted?
Míg én, a bátrabb, majdnem éhen pusztulok!”
Felelt az eb egyszerűn: „Így élhetnél te is
Ha úgy szolgálnád gazdámat, mint jómagam.”
„Mivel?” – Kap rajta. „A küszöbnek éber őre légy
S a tolvaj ellen óvd a házát éjszaka.”
„Vállalkozom rá: nem tűrök tovább havat
S záport, erdőn tengetve érdes életem.
Tető alatt majd mennyivel jobb lesz nekem,
Gond nélkül mindig jut bőséges élelem.”
„Gyere hát velem!” – Míg mennek, megpillantja a
Farkas, hogy lánctól megkopott az eb nyaka.
„Mi ez itt neked?” „Hagyd; semmi.” „Mondd hát mégis el!”
„Mert vadnak látszom, a gazdám nappal megkötöz
Pihenni, hogy éber őr lehessek éjidőn;
Feloldoz este és kóborlok szerteszét
Elém hozzák a kenyeret és az úr saját
Tányérjáról csont is kerül, dobál nekem
A háznép húst és ízes étel apraját
Így munka nélkül töltöm jól meg gyomromat.”
„S ha kóborolni támad kedved, elmehetsz?”
„Nem éppen.” „Élvezd hát, amit dicsérsz, kutya:
Király se kívánok, lenni, ha nem vagyok szabad!”
A róka és a szőlő - Phaedrus
A bortermő lugasban éhes róka járt,
Ugrált magasba egy szép szőlőfürt felé,
S hogy el nem érte, elkullogva így beszélt:
„Éretlen ez még: savanyút enni nem fogok”
Akik ócsárolják, mit megtenni nincs erejük,
Azokra írtam ezt a példabeszédemet.
A róka és a gólya
Senkit se bánts; de ha bárki vétett ellened,
Büntesd hasonló jog szerint: így int mesém.
A gólyát egyszer a róka ebédre hívta meg
S lapos tálban levest rakott elé, melyet
Sehogy se bírt megenni az éhező madár.
Később a ravaszt a gólya vendégelte meg
S palackban volt az étel; melybe a csőr befért:
A gólya jóllakott, a róka éhezett.
És míg a rászedett vendég a telt edény
Nyakát nyaldosta, ám hozzá nem férhetett,
Azt mondják, így beszélt a költöző madár:
„Saját példáját bárki nyugodtan tűrje el.”
A róka és a holló
Aki a ravasz hízelgő szókat elhiszi,
Késő bánattal meglakol érte csúfosan.
Mikor a holló az ablakon át sajtot lopott,
S egy fa tetejére szállt, hogy ott fogyassza el,
A róka, látva ezt, ekként hízelkedett:
„Szépséges holló! Tollaid de fényesek!
Mily dísz van testeden s hogy ragyog ábrázatod!
Ha hangod volna, egy madár se lenne különb!”
Hogy megmutassa szép hangját, az ostoba
Kinyitotta csőrét – és a sajt a földrehullt.
A róka meg mohó foggal felkapta, és
Kárát későn siratta a rászedett bolond.
A farkas és a bárány
Gyötörve szomjtól, ugyanegy érhez érkezett
A farkas és a bárány; fent a farkas állt,
Lentebb a bárány. Ekkor az éhező csikasz
Belé akarva kötni, így szólítja meg:
„Miért kavartad fel a vizet? Hisz láthatod,
Hogy inni kívánok!” A gyapjas, félve, így felelt:
„Hogy is tehetném, kérlek, amit panaszolsz, uram?
A tőled jött patakvizet kortyolgatom!”
Az igazság visszaverte; másként kezdi most:
„Féléve most, te rágalmaztál engemet.”
„Féléve még nem is élek” – szólt a kis bari.
„Hát, Herculesre! apád szólt akkor ellenem!”
És megragadta és széttépte nagy mohón.
E mese azokra vág, akik légből kapott
Okokkal elnyomják az ártatlan szegényt.