A farkas és a bárány

A szomjas farkas és a szomjas kis bari

ugyanazon patakra ment véletlenül.

A jámbor gyapjasnál az ordas följebb állt,

gonosz szándékkal mégis így kötött belé:

„Mért bolygatod fel nékem a patak vizét,

ha én iszom?” A gyapjas félénken felelt:

„Hogyan tehetném, kérlek, mit szememre hánysz?

Hiszen a víz felőled árad szájamig.”

A meghazudtolt farkas így acsarkodott:

„Fél éve rútul rágalmaztál engemet.”

„Hisz akkor még nem éltem én” – felelte az.

„Apád gyalázott akkor, istenuccse, ő” –

és ráugorva széjjelmarcangolta őt.

Oly emberekről íródott e kis mese,

kik ártatlant koholt ürüggyel nyomnak el.

A farkas és a kutya

Mily édes a szabadság, hadd beszélem el.

A girhes farkas és a jóltáplált kutya

Találkozik s egymást köszöntve szóba kezd:

„Mitől ragyogsz így, mondd, miféle ételen

Hízott meg ily vaskosra vékony termeted?

Míg én, a bátrabb, majdnem éhen pusztulok!”

Felelt az eb egyszerűn: „Így élhetnél te is

Ha úgy szolgálnád gazdámat, mint jómagam.”

„Mivel?” – Kap rajta. „A küszöbnek éber őre légy

S a tolvaj ellen óvd a házát éjszaka.”

„Vállalkozom rá: nem tűrök tovább havat

S záport, erdőn tengetve érdes életem.

Tető alatt majd mennyivel jobb lesz nekem,

Gond nélkül mindig jut bőséges élelem.”

„Gyere hát velem!” – Míg mennek, megpillantja a

Farkas, hogy lánctól megkopott az eb nyaka.

„Mi ez itt neked?” „Hagyd; semmi.” „Mondd hát mégis el!”

„Mert vadnak látszom, a gazdám nappal megkötöz

Pihenni, hogy éber őr lehessek éjidőn;

Feloldoz este és kóborlok szerteszét

Elém hozzák a kenyeret és az úr saját

Tányérjáról csont is kerül, dobál nekem

A háznép húst és ízes étel apraját

Így munka nélkül töltöm jól meg gyomromat.”

„S ha kóborolni támad kedved, elmehetsz?”

„Nem éppen.” „Élvezd hát, amit dicsérsz, kutya:

Király se kívánok, lenni, ha nem vagyok szabad!”

A róka és a szőlő - Phaedrus

A bortermő lugasban éhes róka járt,

Ugrált magasba egy szép szőlőfürt felé,

S hogy el nem érte, elkullogva így beszélt:

„Éretlen ez még: savanyút enni nem fogok”

Akik ócsárolják, mit megtenni nincs erejük,

Azokra írtam ezt a példabeszédemet.

A róka és a gólya

Senkit se bánts; de ha bárki vétett ellened,

Büntesd hasonló jog szerint: így int mesém.

A gólyát egyszer a róka ebédre hívta meg

S lapos tálban levest rakott elé, melyet

Sehogy se bírt megenni az éhező madár.

Később a ravaszt a gólya vendégelte meg

S palackban volt az étel; melybe a csőr befért:

A gólya jóllakott, a róka éhezett.

És míg a rászedett vendég a telt edény

Nyakát nyaldosta, ám hozzá nem férhetett,

Azt mondják, így beszélt a költöző madár:

„Saját példáját bárki nyugodtan tűrje el.”

A róka és a holló

Aki a ravasz hízelgő szókat elhiszi,

Késő bánattal meglakol érte csúfosan.

Mikor a holló az ablakon át sajtot lopott,

S egy fa tetejére szállt, hogy ott fogyassza el,

A róka, látva ezt, ekként hízelkedett:

„Szépséges holló! Tollaid de fényesek!

Mily dísz van testeden s hogy ragyog ábrázatod!

Ha hangod volna, egy madár se lenne különb!”

Hogy megmutassa szép hangját, az ostoba

Kinyitotta csőrét – és a sajt a földrehullt.

A róka meg mohó foggal felkapta, és

Kárát későn siratta a rászedett bolond.

A farkas és a bárány

Gyötörve szomjtól, ugyanegy érhez érkezett

A farkas és a bárány; fent a farkas állt,

Lentebb a bárány. Ekkor az éhező csikasz

Belé akarva kötni, így szólítja meg:

„Miért kavartad fel a vizet? Hisz láthatod,

Hogy inni kívánok!” A gyapjas, félve, így felelt:

„Hogy is tehetném, kérlek, amit panaszolsz, uram?

A tőled jött patakvizet kortyolgatom!”

Az igazság visszaverte; másként kezdi most:

„Féléve most, te rágalmaztál engemet.”

„Féléve még nem is élek” – szólt a kis bari.

„Hát, Herculesre! apád szólt akkor ellenem!”

És megragadta és széttépte nagy mohón.

E mese azokra vág, akik légből kapott

Okokkal elnyomják az ártatlan szegényt.