Molière általában a klasszicista drámai hagyományokat követi. Tartja magát a hármas egység szabályához, műveinek alapszerkezete az öt felvonás, melyből

– az első három funkciója a bevezetés, előkészítés (expozíció),

– a negyediké a tetőpont (krízis),

– az ötödiké a megoldás (szerencsés végkifejlet).

Az európai vígjátéki hagyományok követésében Molière elsősorban a commedia dell' arte-ra (farce) épít, de az ókori szerzők (Plautus, Terentius) művei is forrásul szolgáltak.

A vígjátéki hagyományoknak megfelelően alkotásai jelen idejűek. Tökéletesen ötvözi a komédiák alapkaraktereit (innamorati, dottore, brighella stb.) korának jellegzetes embertípusaival. Többek között típusteremtő ereje teszi műveit jelentőssé és időtállóvá.

Kedvelt eszköze a késleltetés, alkalmazza a csel, cselszövésmotívumát, a komikum forrásai közül a túlzásokat, a helyzet- ésjellemkomikumot(jelenetek, karakterek), a nyelvihumort (tréfák, félreértések, a szereplők egymás melletti elbeszélése), ugyanakkor iróniájából, műveinek üzenetéből nem hiányzik egyfajta morális, nevelő célzatosságsem.

A megoldásokban, a drámai végkifejletben (pl. A fösvény, Tartuffe) olykor a dramaturgiai felépítésből, a cselekmény logikájából nem következő eszközöket (váratlan fordulat, véletlen) is igénybe vesz (csoda, deus ex machina).

Több alkotásában alkalmazza a rezonőr figuráját. Az eseményeken kívülálló, objektív szereplő segíti az értelmezést, értékelést, de az elidegenítést is célozza. Ezt a szerepet sokan az alkotó „szócsövének” is nevezik, arra utalván, hogy leginkább ő képviseli a szerző ítéletét, véleményét a darab szereplőivel és konfliktusával kapcsolatban.

Legtöbb darabjában a kortárs polgári világ hibáit – sznobizmus, műveletlenség, tudálékosság, pénz, vagyon utáni vágy, kapzsiság – jeleníti meg, de szerepelnek műveiben más társadalmi csoportok jellegzetes képviselői (haszonleső szolgák, törtető karrieristák, elszegényedett arisztokraták, áltudósok, álművészek) is.

A témaválasztás szempontjából külön figyelmet érdemel a Don Juan című alkotás. Molière e darabjában egy klasszikus európai „mítosz”-nak – a nőcsábász spanyol úr kalandjainak – történetét dolgozza fel.

Történeteinek témái általában – a szereplők világához híven – hétköznapi események, konfliktusok, mindennapos esetek, nincs bennük fennköltség. Az erkölcsi problémák is az átlagvilág, átlagemberek problémái, de természetesen a komédia túlzásaival, végletességével. Épp ezért a művek megértése nem okoz nehézséget a közönségnek, a szituációk a mai néző számára is könnyen érthetőek, átláthatóak, átélhetőek.

A művek, konfliktusok közérthetősége, az egyenes beszéd a művek üzenettartalmának értelmezését is megkönnyíti. A drámáknak általában nincs metaforikus, szimbolikus értelmük, ez azonban nem jelenti azt, hogy történetük egyszerű, s hogy ne lennének nyitottak vagy többértelműek.

A beleélés lehetősége mellett Molière is gyakran él a közönség játékba való bevonásának eszközével (pl. szerzői „félre”-utasítások), megteremtve ezzel a befogadói fölény szituációját. Konfliktushelyzeteiben finom lélektani motivációk is szerepet kapnak. Hősei lélektani kidolgozottságuknak köszönhetően egyediek, egyéniek, valódi személyiségek, nem tucatkarakterek.

A legtöbb Molière-dráma kötött ritmikájú szöveg. A hangsúlyos alapú, jambikus lüktetésű sorok versformája a tizenkét szótagú, rímes alexandrin. A vershangzásban fontos szerepe van a sorok végén váltakozó rímeknek, a jambikus hímrímeknek és a trochaikus lejtésű nőrímeknek. A magyar fordítók ezt a versformát általában jambikus tizenkettesekkel helyettesítik. A fordítás, átültetés formai nehézségei magyarázhatják, hogy a szerző művei csak a XIX. században váltak ismertté Magyarországon. A fösvény című darabban Molière változtat a formán, e vígjáték szövege ugyanis nem verses, hanem prózaszöveg, mint néhány korai műve is.

Innamorata: szerelmesek – a commedia dell’ arte állandó szereplőtípusai.

Brighella: a szolgálólány – a commedia dell’ arte állandó szereplőtípusa.

Dottore: a tudós – a commedia dell’ arte állandó szereplőtípusa.

Commedia dell’arte: olasz eredetű középkori vásári komédia; nincs előre megírt szövege, az állandó jellemtípusok rögtönzései teremtik meg a játékot.

Farce: (fr.); francia vásári bohózat.

Komédia: a dráma egyik műfaja; jellemhibát vagy társadalmi visszásságot tesz nevetségessé; általában kisszerű emberek, kicsinyes tulajdonságok ütköznek össze benne, de komikus hatású az is, ha kisszerű célok megvalósításáért túlságosan is „nagy eszközöket” használ a komédiahős. „A komédia a hitványabbak utánzása, de nem a rosszaságé a maga egészében, hanem a csúfságé, amelyhez hozzátartozik a nevetséges is. A nevetséges ugyanis valami hiba, vagyis fájdalmat és így kért sem okozó csúfság.... rút és torz valami, de nem okoz fájdalmat” (Arisztotelész). Esztétikai minősége a komikum, az értékhiány vagy álérték lelepleződése. A komikumot valamely hiba vagy rútság okozza úgy, hogy nem kelt fájdalmat vagy szomorúságot a nézőben. A komédia mindig szerencsés végkimenetelű.