A középkori irodalom leggazdagabb termését a lovagi epika alkotásai jelentik. A legkorábbi darabok egy idősek a hősi irodalom alkotásaival, szemléletükben és formájukban, sokuk rokon is velük. A lovagi irodalom kezdetei a korai francia és német történelemben keresendők. A történetek a frank uralkodók tetteit foglalják össze, Chlodvig, Martell Károly, Kis Pipin és Nagy Károly korának hősiességét örökítik meg. A hősök nem egyszerűen a testi kiválóság vagy a nemzeti hőseszmény alakjai, hanem a keresztény világrend védelmezői is. A nemzettudat és a nemzetek feletti keresztény szellemiség fonódik össze ezekben az alkotásokban. A lovagideál tehát összetett: egyrészt a hősnek a való világban kell keresnie az élet értelmét, másrészt meg kell felelnie az egyetemes keresztény erkölcsiségnek. A lovag feltétlen híve urának, lovagi-hűbéri eskü kötelezi, a hit védelmezője. Ugyanakkor feltétlen védelmezője a női nemnek is.

A pogányok elleni harc, a haza védelme és a szerelem – vitézség, bátorság és hűség mint a legfőbb erények – a tartópillérei ennek az irodalomnak.

A lovagi epika virágkora a XI–XIII. század. Alapvető műfajai a chanson de geste (vitézi ének), a lovageposz és a lovagregény.

Lovagi irodalom: a középkori világi irodalom elnevezése, epikus és lírai alkotások egyaránt beletartoznak (pl. trubadúrének, lovageposz). Virágkora a XI-XV. század időszaka, témája a lovagi élet, eszmény és értékrend, különösen a nő tisztelete.