Az irodalom kezdetei

Az első irodalmi szövegemlékekkel kapcsolatban nehéz eldönteni, melyek azok, amelyek szépirodalomnak tekinthetők, s melyek azok, amelyek csak az utókor értékelésében, ítéletében váltak a mai értelemben irodalommá. Minden nép kultúrájában, ahol megjelent az írásbeliség, előbb-utóbb megszületett az irodalom írott változata is. Kezdetben az írástudók (papok) jegyezték le a szájhagyományban élő szövegeket, s csak fokozatosan vált önálló művészetté az irodalom.

Az irodalom kezdeteit nem tudjuk rekonstruálni, az első írók, költők életét, sorsát nem ismerjük. Jó néhányukról már az ókorban született mítosz, legenda, számos ókori költő körül vallásos tisztelet, kultusz alakult ki. Az irodalomtudomány jelenlegi álláspontja szerint az irodalom kezdete az epika születésével esik egybe, az első szépirodalmi alkotások ugyanis elsősorban elbeszélő jellegű művek voltak. Az első elbeszélő – akiről a legtöbbet tudunk –, Homérosz, bár életrajzát nem ismerjük, mégis több görög polisz tisztelte saját polgáraként. Műveinek ápolására, terjesztésére, lejegyzésére külön irodalmi iskola (homéridák) jött létre, s az egész ókori görögség őrizte emlékét.

Az európai irodalom szempontjából a legfontosabb irodalmi emlékek az ókori civilizációk hagyatékai: az ókori görög, római, keleti (mezopotámiai, zsidó), illetve az ókori egyiptomi, indiai, kínai civilizáció emlékei. Az európai irodalom tematikus, poétikai hagyományait döntő módon az ókori görög (és az azt követő és közvetítő római) kultúra, illetve a kereszténység (a zsidó hagyományt közvetítve) határozta meg. Az ókori görögök hagyományozták Európára az irodalom esztétikai, műfaji, formai stb. alapjait, a kereszténység pedig az irodalomhoz való viszonyulást és annak etikai normáit.