Itáliai epigrammák Az életmű első szakaszának jellemző műfaja az epigramma. E versek tömör, fordulatos, csattanóra épülő, csipkelődő vagy csúfolódó (emberi hibákat tollhegyre tűző) írások. Az iskolai versgyakorlás mellett Martialis hatása figyelhető meg a szatirikus, azerotikus és az ún. monumentális epigrammákban. Versei (pl. Gryllusra) az iskolai élet és a diáktréfák világába kalauzolnak el.

Janus költői öntudata megerősödött, tehetségét az iskola falain kívül is elismerték. Névváltoztatásáról című epigrammája tehetségének és önérzetének egyik első megnyilvánulása. De született ars poetica jellegű verse is, a Maga könyvéről című, sőt a geometriai idomok szépségéről is írt epigrammát.

Antiklerikális szellemAntiklerikális szelleműepigrammáiban sohasem a hitet támadta, hanem az egyház pénzsóvárságát és erkölcstelen tagjainak viselkedését állította pellengérre, ahogy a reneszánsz írók általában.

Kikacagja a római búcsúsokat A reneszánsz szellem megújulási eszméi vezették Janus tollát, amikor a dogmatikus vallásosság, a pápaság vagy a keresztény etika követelményeivel fordult szembe szellemes epigrammáiban. Kikacagja a római búcsúsokat című művében a búcsúcédulák megtisztító erejében kételkedett – joggal. A versben az V. Miklós pápa által meghirdetett római zarándoklat hitelességét kérdőjelezi meg. A pápa 1450-et jubileumi szent évvé nyilvánította, így használva ki a zarándokok hiszékenységét és balgaságát az egyházszervezet jövedelmeinek növelése érdekében. „Utánzás és eredetiség, a régihez valókötődés és az újat akarás sajátos ötvözete jellemzi Janus ifjúkori költészetét” (Lakatos Ilona).

Erotikus epigrammák A férfivá érett ifjú reneszánsz életszeretetéről tanúskodnak pajzán, erotikus epigrammái. Az élet testi örömeinek élvezete, az érzékek szabadsága színezi a verseket. Erotikus epigrammáinak szabadszájúsága a költő fiatal korának tudható be.

epigramma: „felirat” (gör.) szóból; disztichonban írt vers; eredetileg sírfeliratok szövege vagy isteneknek szánt épületek falára vésett írás, rövid, tömör, csattanóra épülő vers; a hexameteres sor szerepe az előkészítés volt, az utolsó pentameteresé pedig a csattanó, illetve a lezárás megteremtése. Két típusát különböztetjük meg az antik irodalomban: a görög epigramma magasztos tárgyú, patetikus hangvételű dicsőítő költemény; a római vagy latin epigramma ezzel szemben csipkelődő, humoros, néhol szatirikus hangvételű.

Vadász Géza: Janus Pannonius epigrammái, Argumentum Kiadó, Bp., 1993