Irodalom és vallás

A szépirodalmat létrehozó művész és a primitív népek sámánjának, varázslójának szerepe hasonló: mindketten képesek befolyásolni a jövő eseményeit. Van azonban egy lényeges különbség közöttük: a sámán mágiával, varázslással, az irodalmi mű alkotója ellenben – mivel elsődlegesen a múltat „dolgozza fel” – csak áttételesen alakítja a jövőt. A sámán valóságalakító kísérlete alapvetően kétféleképpen zajlik. A varázslat során megteremti azokat a helyzeteket, amelyeknek a jövőben kell bekövetkezniük: pl. szarvasbőrbe bújva imitálja az állat haláltusáját, vagyis utánozza a valóságot. A másik esetben cselekvése metaforikus, szimbolikus: pl. késsel átdöfi a szarvasbőrt, elégeti az ellenségtől zsákmányolt eszközt, amelytől a számára kedvező valóság alakulását (a sikeres vadászatot, az ellenség halálát) reméli. Mindkét cselekvés során a világ történéseibe kíván beavatkozni.

Szómágia:A sámán szertartásán belül idővel a cselekvés szimbolikussá vált, és a mágikus, felidéző erejű szónak megnőtt a szerepe. A szómágia létezését több mítosz bizonyítja. A Biblia szerint Isten a szó erejével (Ige) teremtette a világot és az embert. A Kalevala hőse – Vejnemöjnen – énekével, szavával képes megmozgatni, alakítani a természetet. Ezen a ponton is érintkezik tehát az irodalom és vallás, illetve a mitológia területe, hiszen a költő is a szó „erejével”, Istenhez hasonlóan teremti meg az irodalmi mű világát.

Mítosz:A mítoszok irodalommá válásában szerepet játszott, hogy a mítoszok, mitológiai rendszerek mögül eltűnt a vallásos hagyomány, gyakran a kultúra és közösség is. Atörténetek azonban fönnmaradtak (pl. a népek emlékezetében, régészeti emlékeken), és megőrizték az adott civilizáció mitologikus hagyományait, olykor történelmét is.

Ma már a legtöbb eredetileg vallásos ókori szöveg elveszítette kapcsolatát a vallással, ezért ezeket mint irodalmi szövegeket tartjuk számon.

Ismerünk történeteket, amelyek mögött még ma is él a vallás, vallásos hagyomány. Ezeket a szövegeket alapvetően kétféle módon közelíthetjük meg: az adott vallás hittételeinek, értelmezésének megfelelően és irodalmi, esztétikai szempontból.

Egyházi hagyományok:A zsidó és keresztény hagyomány elsősorban az egyház által, az egyházi, szakrális (kanonizált) szövegekben, iratokban maradt fenn (Biblia). Irodalommá válásuk későbbi, mint a szövegek keletkezési ideje, noha a bibliai szövegek egy részén érezhető az alkotó irodalmi, esztétikai elvű szándéka is. A ma is létező vallások szent szövegeinek irodalmi szempontú értelmezése szemben áll a szövegek vallásos, egyházi értelmezésével. (Az, hogy Jézus Isten fia, a keresztény hitben élők számára tény, valóság, s így cselekedeteinek, tanításainak vallásos értelmezése és magyarázata kizárja az esztétikai magyarázatok lehetőségét.) A vallásos szövegek részei, alapjai irodalmi kultúránknak.

Magyar néphagyomány: A magyar hagyomány a népmesékben, népszokásokban számos mitologikus emléket őrzött meg, amely nemzedékről nemzedékre öröklődött. A magyar népmesékben gyakran szereplő (beszélő, repülni tudó, jövőbe látó) táltos ló az ősmagyarok táltosának mesebeli figurává vált emlékképe. A meseolvasó, -hallgató számára azonban ez az összefüggés már nem nyilvánvaló, a táltos a mesevilág (irodalom) szereplője, nem a valóságé (mitológia). Ez a jelenség azért is érdekes, mert kikövetkeztethető belőle, hogy az irodalom már nem az eredeti állapotot rögzítette (nem a táltos szerepel a történetben), hanem az átalakult történetet örökítette meg (a táltost már ló személyesíti meg).

A kultúra mitologikus hagyományai: Valószínűleg ez a sajátosság játszik szerepet abban, hogy a mitológia nagyon gyorsan vált az irodalom témájává, részévé. Számos esetben sok évszázados feledés után próbálták megkeresni a kultúra mitologikus hagyományait. Az egyik leghíresebb feltárás a Kalevala-eposz, melyet a múlt század derekán gyűjtött össze Elias Lönnrot. Az ősi hagyományok egy részét a nyelv őrizte meg: számos szó, kifejezés etimológiai (nyelvtörténeti) vizsgálata azt mutatja, hogy ezek eredete, kialakulása az adott nép vallási, mitológiai hagyományában gyökerezik. A nyelvben megőrzött mitológiai utalás éppúgy feledésbe merült, mint maga a vallás. Ezek föltárása azonban hozzájárul a nép, a kultúra alaposabb megismeréséhez.