A szépirodalmi alkotások jól megformált és művészi hatásra törekvő szövegek. A művészi hatást a stíluseszközökalkalmazásával éri el a szerző. A stílus a nyelvi kifejezés sajátos módja, közölnivalónkat mindig a megfelelően kiválasztott nyelvi elemek segítségével fejezzük ki. A stílus tehát választás eredménye. Egy szövegről olykor már stílusa alapján megállapítható, mikor írták, s gyakran az is, hogy ki alkotta. A stílus, a stíluseszközök megválasztása és egyéni alkalmazása korhoz és alkotóhoz kötődik. Az alkotó dönti el, hogyan fogalmazza meg a szöveget, milyen mondatokat, szavakat válasszon egy gondolat közlésére. A befogadóra hatással van az olvasott szöveg mondatainak megszerkesztettsége, modalitása, a szófaji arányok alakulása, a mondatok szavainak hangulati tartalma, képszerűsége, akusztikája.

A szóhasználat és a mondatszerkesztés sajátosságai, a szöveg nagyobb egységei közötti nyelvtani kapcsolatok, a stilisztikai eszközök (alakzatok és szóképek) jellegzetességei koronként mások és mások. Minden kor alkotója a kor által elvárt irodalmi mérce szerint ír. Olvasója pedig ennek alapján elvárásokat támaszt az irodalmi szöveggel szemben. A művészetekkel, irodalommal szembeni elvárás alapja a korszak, a stílus hagyományrendszere, kánonja és az ízlés. Az irodalmi hagyomány törvényként, szabályrendszerként értelmezhető, az ízlés pedig a korszak társadalmának, közösségének és olvasójának társadalmi, nemzeti, kulturális értékrenden alapuló értékelési módjaként (közízlés, egyéni ízlés). Ez a fogalomkör ma is az irodalomelmélet és esztétika egyik legvitatottabb területe.

A szöveg irodalmi jellegéről árulkodhat a szöveg formája, megjelenítése is. Verses szövegekben meghatározó elem például a ritmus, a sorok nem töltik be a teljes oldalt, a szöveg szakaszokra, versszakokra tagolódik.

Modalitás: a mű hangneme.

Szókép: (trópus): valamely fogalom, jelenség nevének átvitele egy másik fogalomra, jelenségre a köztük lévő kapcsolat (hasonlóság, ok-okozati összefüggés, hangulati egyezés stb.) alapján.

Alakzat: a stílus élénkítésének eszköze, pl. az ismétlés, fokozás, ellentét.