A barokk kialakulása, megjelenése az irodalomban éppúgy egy hosszú változási folyamat eredménye, mint a korábbi korszakok irodalmáé. Sem megjelenésében, sem elterjedésében nincsenek éles határok, meghatározó, korszakalkotó művek. A manierizmus kapcsán is hangsúlyoznunk kell, hogy hovatartozását illetően nem egységes az irodalomtörténetek megítélése. Éppúgy tekinthető a reneszánsz zárlatának, mint a barokk kezdetének, illetve önálló – bár átmeneti – stílusnak.

A barokk irodalom egyik fő sajátossága, hogy a középkor és reneszánsz viszonylagos nemzetekfelettiségével, egyetemességével szemben inkább nemzetinek tekinthető. Természetesen meghatározhatók azok a stílusjegyek, szellemi-filozófiai azonosságok, műfajok, melyek egységesen értelmezhetővé, európaivá tennék e korszakot, de a dominánssá váló anyanyelvhasználat, a nemzeti hagyományok és történelem erőteljesebb hatására az egyes népek irodalma specifikus – csak az adott nép, ország kulturális hagyományaira jellemző – vonásokkal telítődik. Például Zrínyi Miklós (1620–1664) Szigeti veszedelem című eposza műfaját tekintve valódi barokk mű. Mintái között ott van Tasso(1544–1595) munkája, a Megszabadított Jeruzsálem is. Mégis – koncepcióját vagy verselését nézve – elsődlegesen magyar műalkotás, melynek kulturális hatása máig érződik. Természetesen a barokk irodalomban is számos olyan műalkotás található, melyek nemzeti jellege nem ilyen erős. Ugyanez mondható el a műfajok, témák, motívumok egyetemességéről is.

A barokk irodalom több tekintetben is szervesen épül az európai irodalom hagyományaira, elsősorban a reneszánszéra. Ugyanakkor az irodalomban is jellemző az a tendencia, mely – más művészetekhez hasonlóan – a barokk kor irodalmát szembeállítja a reneszánsszal. Különösen igaz ez az epikus művekre. A barokk epikát is uralja a látvány, a mozgalmasság, a dinamizmus, a vallásos tematika és a heroizmus.

Zemplényi Ferenc: Műfajok reneszánsz és barokk között, Universitas, Bp., 2002