A zenei életben, a zeneművészetben a külföldi mesterek vendégszereplése volt jellemző. A híresebb zeneszerzők közül Joseph Haydn töltött hosszabb időt Magyarországon Esterházy Miklós herceg vendégeként. A főúri udvarok (Esterházy, Nádasdy, Thököly, Bethlen) zenészei általában szerződtetett muzsikusok voltak, a kor divatos tánczenéjét játszották. A XVII–XVIII. század magyar műzenéjének legfontosabb emléke a Kájoni-kódex, Kájoni János ferences szerzetes-orgonista gyűjteménye, mely az egyházi dallamok mellett számos világi zenei emléket is megőrzött. A korszak divatos hangszere a virginál volt, a virginálmuzsika dallamai a Lőcsei kéziratban, illetve a Stark-féle virginálkönyvben maradtak fenn.

A kor magyar zenéjében erőteljes népzenei hatások fedezhetők fel. Különösen a kuruc kor zenéjére jellemzők, de a fennmaradt diákénekeskönyvek (melodiáriumok) is tartalmaznak ilyeneket. Ezeket a dalokat XX. századi zeneszerzőink (Kodály Zoltán, Bárdos Lajos) is feldolgozták.

A dal- és kóruséneklés elsősorban a protestáns kollégiumokban (Debrecen, Sárospatak) volt hagyomány. A XVIII. század énekes zenéjének legfontosabb gyűjteménye Pálóczi Horváth Ádám Ó és új, ötödfélszáz énekek című kéziratos munkája (1813). A hangszeres zenében a barokk kor végén jelent meg az az új magyar zenei irányzat, mely már nemzetközileg is magyarként vált ismertté, a verbunkos muzsika. A verbunkos legnagyobb mestere Bihari János (1764–1827) hegedűvirtuóz, zeneszerző volt.

virginál: a csemballóhoz hasonló, kisebb billentyűs hangszer.