A 19. század második felétől kezdve – elsősorban a francia költészetben – fokozatosan átalakul a líra világa. A figyelem a külvilágtól egyre inkább befelé fordul, a lélek tájai felé. Nagyobb szerepet kap a lelki folyamatok, belső élmények, sejtelmek, hangulatok kivetítése, érzékeltetése. Ez a törekvés együtt jár a hagyományos lírai kifejezéstár megváltozásával. Visszaszorul a közvetlen lírai személyesség, a költői én legtöbbször közvetetten nyilatkozik meg valamilyen objektív tárgy, jelkép felhasználásával. A versek értelmezése nehezebbé válik, szellemi erőfeszítést igényel. – A hagyományos műfajok határai összemosódnak.

Lírai (költői) én: a lírai művekben megszólaló egyes szám első személyű beszélő.