Tragikus sorsú költő voltRadnóti Miklós (1909–1944). Két halott mellől jött a világra: születésekor édesanyja és ikertestvére is meghalt. Ez a súlyos csapás valósággal később is megmérgezte életét.

Magyar–francia szakos tanár lett, de származása miatt nem kaphatott tanári állást. Írói tiszteletdíjakból és magánórák adásából élt. 1935-ben kötött házasságot diákkori szerelmével, Gyarmati Fannival, aki sok versének ihletője volt. Életében hat verseskötete jelent meg, a hetedik, a Tajtékos égcsak halála után látott napvilágot 1946-ban.

A költő igazi szenvedéstörténete a második világháború éveiben kezdődött el a munkaszolgálattal. 1940-től kezdve többször is megkapta a bevonulási parancsot. Egyre nehezebben viselte el a kényszerű és megerőltető robotot, a megszégyenítő megalázásokat. 1944 májusában kapta az utolsó behívót. A szerbiai Bor városába vitték. Innen került a Lager Heidenauba. Az orosz csapatok közeledtére a tábor egy részét gyalogmenetben indították el a magyar határ felé. A többhetes kínlódás, szenvedés teljesen legyengítette Radnótit: mozogni, beszélni is alig tudott már. Végül magyar és német katonák 21 társával együtt agyonlőtték (valószínűleg 1944. november 9-én) a Győr melletti Abda határában. A tömegsírt 1946 nyarán exhumálták. Az utolsó versek a költő viharkabátjának zsebéből kerültek elő.

Ennyi szenvedés, üldöztetés, embertelen megaláztatás közepette és ellenére írta a költőNem tudhatom... című versét. Ez a szülőföldet megidéző nagy magyar versek egyik kiemelkedő alkotása: megható vallomás a hazáról, a hazaszeretetről.

A költő feleségével, Gyarmati Fannival