Egyik szép, játékosan virtuóz verse, a hitvesi költészet remeke: az Ilona. A mű a felesége (Harmos Ilona) nevére írt, játékosan zenévé oldódó költemény. 12 versszakon át hullámzik az Ilona név hangjainak variációja, egyetlen dallamba fogott, strófákon átfolyó, lágy, sejtelmes muzsikája. Bár az egyes szakaszokat a kedves nevével zárja, ez mégsem szakítja meg, hanem tovább lendíti az érzelmek hullámzó lebegését.

Az Ilona név öt hangjának bemutatására épül a mű. A név muzsikájában az l és az n mássalhangzók zsongását emelik ki az általuk kiváltott képek hangjai is (pl. lenge, szellők, lant-zene, ódon ballada, anilin, lanolin, lankatag angyalok). A magánhangzók változatosságával, a hűvös, tiszta i és a komoly o, a hangzásával is játszik a költő.

Az Ilona név hanghatása nyomán különböző képek merülnek fel. Ezek nemcsak akusztikailag hatnak ránk: a zeneiségen túl egy egész élet gazdag emlékeit sűrítik össze. A mosoly, a balzsam, az ibolya, a pompás, varázsos Kelet, a hajnal – mind az öröm, a boldogság felidézői. Velük ellentétben az alkony, a jaj, a sikoly – a bánat, a fájdalom kifejezői. Így válik az Ilona név jelképpé is, hiszen az áradó, hangjaival zenélő vers andalító, zsongító hangulatában benne rejlik a költő egész élete.

Megfigyelhetjük, hogy ebben az elégikus-himnikus dalban nem a rímek játsszák az elsődleges szerepet. Az Ilona név hangjai szövik át az egész költeményt, amelynek művészi szépségét éppen ez a zeneiség adja. A teljes élményt azonban a hangzással együtt az érzelmileg telített tartalom hordozza.

Kosztolányi feleségével, Harmos Ilonával