A költemény Szakolcán keletkezett, távol Nagyváradtól, távol Annától. Az elégikus dal szövegéből nyilvánvaló, hogy télen írta Juhász Gyula, hiszen a tél hiányzik a felvillantott évszakokból. Az emlékképek a nyár, az ősz, a tavasz színeivel, hangjaival idézik fel Annát.

Az egész verset a szerelem elmúlásának fájó érzése szövi át. A rövid, 12 soros lírai sóhaj mindhárom versszaka azonos felépítésű. Az első sorok keserű bánattal vallanak a régi emlékek elfakulásáról. Háromszor hangzik el a „Milyen volt...” tétova kérdése és a kudarc beismerése: „nem tudom már”. A „de” kötőszó azonban egy másik szólamban perel a tagadással: az évszakok impressziói felidéződnek a lélekben, s minden természeti kép Anna szépségét sugározza. A búzamezőkkel sárguló nyár a szőkeségét, a szeptemberi ég szemének kékjét láttatja újra, s a tavaszi rét sóhaja hangja selymét susogja.

A hasonlat, a szinesztéziák sejtelmes hangulatot ébresztenek.

A szerelem emléke és a hazai táj szeretete összekapcsolódik ebben az elégikus költeményben, s a két motívum együttes hatását fölerősíti a rímszerkezet (a b a b) is.

Keresztrím: olyan rímfajta, amelyben minden második rím azonos : a b a b.

Hasonlat: költői nyelvi eszköz, szókép. Hatása a képi látvány és a fogalmi gondolkodás egyeztetésén alapul. Elemei: a hasonlító és a hasonlított, mindkettő megtartja önállóságát, de valamilyen egyezésen alapul a kapcsolatuk (pl. érzelmi, hangulati, szemléletbeli). Leggyakrabban mondatban fordul elő, ahol a két elemet kötőszavak vagy utalószavak kapcsolják össze.

Szinesztézia: „együtt érzékelés”(gör.). Szókép, különböző érzékszervekkel felfogott ingerek hangulati azonosságon alapuló összekapcsolása (pl. „lila dalra kelt egy nyakkendő...”).