Az Ady-versben megszólaló lírai én büszkén vállalja ősi magyarságát, a nemzeti hagyományokhoz való kötődését, de ezt nem tartja ellentétesnek az új idők művészete iránti lelkesedésével. Ellenkezőleg: Verecke és Dévény összekapcsolása éppen azt sugalmazza, hogy a régi és az új irodalmi törekvések egymásra épülnek, kiegészítik egymást. Az első két strófa költői képeiből az elzárt, elszigetelt nép megszabadításának, új művészettel való megváltásának vágya olvasható ki. Ezt a szándékot azonban gyengíti a versszakokat záró kérdő mondatok tétova bizonytalansága.

Az utolsó két szakasz mégis – minden kételyt és megtorpanást lerázva – az elátkozás, a vértanúság ellenére is dacos hittel hirdeti a reményt: a megváltás lehetőségét, az új művészet diadalát.

A Góg és Magóg... kezdetű vers képei a régi magyar mondavilágból, történelemből valók, s egy szimbólumrendszert alkotnak a versben. Mélyebb értelmük csak a vers szövegösszefüggésében kaphat jelentést.

A 20. századi jelentős modern verset már alig-alig lehet – vagy nem is lehetséges – besorolni a hagyományos témák, műfajok csoportjaiba. Megnehezíti ezt, hogy egy-egy költemény téma- és érzelemvilága rendkívül bonyolult, összetett: a régebbi műfajok több jellegzetes vonása fonódhat össze bennük.

Az Új versek előhangja, a cím nélküli Góg és Magóg fia vagyok én... (1905) kezdetű vers lehet vallomásos ars poetica és egyben a költői sors kilátástalanságát panaszló elégia, melybe beleszövődik bizonyos fennkölt ódai hangnem is.

A szövegben előforduló nevek: "Góg és Magóg", "Dévény", "Pusztaszer", "Vazul".

Lírai én: a lírai művekben megszólaló egyes szám első személyű beszélő.

Óda: (a görög odé = ének szóból); lírai műfaj, magasztos tárgyú patetikus hangú ének, istenekhez, kiemelkedő személyekhez vagy megszemélyesített fogalmakhoz / szabadság stb./ szól.

Elégia: görög eredetű műfaj, disztichonban írt költemény, fuvolakísérettel adták elő, tartalmát tekintve lehet harcra buzdító ének vagy a személyes fájdalom panaszhangú költeménye, de elvont gondolatok, filozofikus tartalmak megéneklésére is alkalmas keretül szolgált. A ma használatos meghatározás szerint az elégia a panasz, szomorúság, vágyódás élmények kifejezésére alkalmas költemény. Alapélménye az elmúlás, a boldogság elvesztésének vagy elérhetetlenségének érzése.

Ars poetica: (arsz poétika) latin szókapcsolat, jelentése: költői mesterség, művészet. Az olyan lírai alkotásokat nevezzük ars poeticának, amelyek vagy az irodalmi alkotásról, alkotásmódról szóló tanköltemények, vagy valamely költő művészi hitvallását fejezik ki.