Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,

Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,

De látod amottan a téli világot?

Már hó takará el a bérci tetőt.

Még ifju szivemben a lángsugarú nyár

S még benne virít az egész kikelet,

De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,

A tél dere már megüté fejemet.



Elhull a virág, eliramlik az élet...

Ülj, hitvesem, űlj az ölembe ide!

Ki most fejedet kebelemre tevéd le,

Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?

Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre

Könnyezve borítasz-e szemfödelet?

S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,

Hogy elhagyod érte az én nevemet?



Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,

Fejfámra sötét lobogóul akaszd,

Én feljövök érte a síri világból

Az éj közepén, s oda leviszem azt,

Letörleni véle könyűimet érted,

Ki könnyeden elfeledéd hivedet,

S e szív sebeit bekötözni, ki téged

Még akkor is, ott is, örökre szeret!

Koltó, 1847. szeptember

A költemény a hitvesi szerelem egyik legismertebb és legszebb elégiája a magyar irodalomban. 1847 szeptemberében született a mű Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házasságkötése után, Koltón. A mézeshetek felhőtlen boldogságában felrémlik az emberi élet elmúlásának sejtelme is: ez a két szólam a vers tartalma. Élet és halál – de szerelem az életben, szerelem a halál után is. Teleki Sándor kastélyából látni a tájat. Ez a vershelyzet, a szeptemberi színes erdélyi ősz a külső megindítója a költeménynek. A völgyben még nyíló virágok, a zöldellő nyárfa és a hegytető magasán fehérlő hó látványa: a való világ képei. Ezt az ellentétet ismeri fel a költő önmagában is: bár még fiatal, "lángsugarú nyár" és "kikelet" virul szívében, de a sötét hajába vegyülő ősz hajszálai az elmúlásra, a télre figyelmeztetik. Ez a személyes élmény fogalmazódik meg és tágul általános érvényűvé a következő versszak első sorában: "Elhull a virág, eliramlik az élet..." Az elmúlás gondolata a szerelmi hűséget faggató kérdések sorát indítja el a költő képzeletében. Ezek fájdalmas, nyugtalan, feszült lélekállapotot tükröznek a boldog, szerelmes idill pillanataiban. Az ellentétek feszültséget, megrendítő hangulatot teremtenek az első két szakaszban.

Ezekhez járul, ezeket zárja le egy érzelmes látomás: ifjú felesége özvegyi fátylát eldobja, máshoz megy majd felségül. Ennek elképzelése után a költő a mulandósággal, a halállal is szembeszegülve, dacolva, egy örökké tartó érzést, a szerelem hatalmát sóhajtja: "Még akkor is, ott is, örökre szeret!"

Szendrey Júlia képe

Keresztury Dezső: Szeptember végén, Szépirodalmi Könyvkiadó, Bp., 1973 (In: A szépség haszna.Petőfi két verséről)