A parainézis

A parainézis meghatározott személyhez intézett – szónoki beszéd, levél vagy végrendelet formájában megírt –, buzdítást, intelmet, oktatást tartalmazó alkotás. Tisztán képviseli ezt a műfajt (címe is utal rá) Kölcsey FerencParainesiscímű műve (1834). Unokaöccséhez, Kölcsey Kálmánhoz intézte mintegy szellemi végrendeletül intelmeit, de azóta is sok-sok nemzedéket neveltek a Himnuszírójának bölcs tanácsai. Kölcsey nemcsak unokaöccsét (testvérének fiát), hanem az egész reformkori magyar ifjúságot kívánta a közösség, a haza szolgálatára felkészíteni.

Kölcsey Ferenc: Parainesis Kölcsey Kálmánhoz

- Részlet -

Higgy nekem, e szó: boldogság, egyike a legbizonytalanabb, a legszűkebb értelmű kifejezéseknek; s ki boldogságot vadász, árnyékot vadász. Teljesített kötelesség s nemes törekvések önérzése küzdés s bánat közt is nyúgalmat tenyészt; s ha e nyúgalommal, boldogság cím alatt, megelégszel: annak megnyerése szép, jó és erős léleknek keresés nélkül, csupán tettei következésében bizonyos.

Minden egyes ember, még a legnagyobb is, parányi része az egésznek; s minden rész az egészért lévén alkotva: azért kell munkálnia is. Ki saját jóllétét egyetlenegy főcél gyanánt űzi, nevetségessé teszi magát minden gondolkozó fej előtt. Az emberiség, mint az Óceán, melynek évezredekig, myriádokig tartó élet rendelteték: egy ember, mint egy buborék, mely támad, ide s tova hányatik, s pillanat múlva széjjel pattan, a megmérhetetlen tömegben eltünendő.

Ez ellentételben vígasztaló gondolat fekszik. Mert saját kicsiny voltunk érzete, az egész nagyságára vetett tekintet által magasztaltatik fel; egyszersmind a kétségbeesés keserítő gyötrelmeit szenvedések közepette is elkerülhetjük. Ugyanis, bár minden küzdéseink mellett magunk számára jobb napokat nem vívhatánk ki: de tisztán érezve, hogy emberi rendeltetésünk főcéla nem is ez vala, nem nézünk átokkal vissza a pályára, mely ha nekünk töviset hozott is, nemünknek most vagy jövendőben virágot és gyümölcsöt teremhet.

Most pedig, szeretett gyermek, isten veled! Most még a gyermekkor bájos álmai kebeledhez gondot férni nem engednek; de eljön egyszer az idő, s a tapasztalás égető nappala tégedet is felébreszt. Ha majd e felébredés kínos óráiban e lapokat előveended, jusson emlékezetedbe: miképpen a felébredés kínos órájának gyötrelmeit én is teljes mértékben szenvedtem; azonban szerelmemet az emberiség s bizodalmamat az örök sors iránt híven megőrizni törekvém; s hidd el nekem, ki e kettőt bírja, az füstbe ment remények után sem fog vígasztalás nélkül maradni.

A mai olvasó számára egy kis nehézséget okoz a fenti részlet a Parainesisből. A 19. század íróin az értekező prózájára a körmondatos szerkesztés volt a jellemző, s ez nekünk ma már egy kissé szokatlan.

A körmondat művészi szerkezetű többszörösen összetett mondat. Szerkezeti sajátossága, hogy két főrészre oszlik: elő- és utószakaszra. A fő mondanivalót az utószakasz tartalmazza; az előszakasz előkészíti, megvilágítja a fő gondolatot, és felkelti az érdeklődést iránta. Az elő- és utószakaszt írásban kettősponttal, a fontosabb tagokat pontosvesszővel választjuk el egymástól.

Figyeljétek meg a közölt részletből kiemelt egyik körmondat szerkezeti felépítését!

[előszakasz]

"Teljesített kötelesség s nemes törekvések önérzése küzdés s bánat közt is nyúgalmat tenyészt; s ha e nyúgalommal, boldogság cím alatt, megelégszel:

[utószakasz]

annak megnyerése szép, jó és erős léleknek keresés nélkül, csupán tettei következésében bizonyos."

Ennek az ünnepélyes emelkedettségű körmondatnak lényege a következő: a kötelességteljesítés és a nemes törekvések biztos tudata (önérzése) megteremti a lélek békéjét, nyugalmát. Ezt a lelki békét nevezi Kölcsey boldogságnak. S ha ezt a felfogást valaki elfogadja, a becsületes, tiszta erkölcsű ember különösebb keresés nélkül is megleli a maga boldogságát.

Parainézis: meghatározott személyhez intézett - szónoki beszéd, levél vagy végrendelet formájában megírt -, buzdítást, intelmet, oktatást tartalmazó rövidebb terjedelmű alkotás.

Körmondat: többszörösen összetett mondat. Szerkezeti sajátossága, hogy két főrészre oszlik: elő- és utószakaszra. A fő mondanivalót az utószakasz tartalmazza; az előszakasz előkészíti, megvilágítja a fő gondolatot, és felkelti az érdeklődést iránta. Az elő- és utószakaszt írásban kettősponttal, a fontosabb tagokat pontosvesszővel választjuk el egymástól.

Lukácsy Sándor: 200 éve született Kölcsey Ferenc: A Parainesis, 1990 (In: Alföld 1990.11.sz.).