Az ApokrifPilinszky terjedelmében is legnagyobb alkotása. A kötetben ez után négy olyan vers következik (Négysoros; Agonia Christiana; A harmadik; Hideg szél), amely korábbi lírai műveinek alapélményét rendkívül szűkszavúan, mindössze négy sorban közvetíti. A „négysorosok” a lírai kifejezés lehetőségeit a minimumra redukálják, bennük csupán az élmény magja van közvetlenül megformálva. A költő legalább annyi szerepet hárít az elhallgatásra, a kihagyásra, mint a mondandó verbális megfogalmazására. A négysoros miniatűrök az elhallgatás többletével képesek esztétikai hatást kelteni.

A Négysoros(1956) című költemény négy önálló nyelvi közlésegységből áll. A mondatok határai szigorúan egybeesnek a sorvégekkel. Az első kettő hiányos szerkezetű, nincs bennük állítmány. Mindkettő a mozdulatlan állapotszerűség képzetét hívja elő. A szemléletben egymástól igen távol eső dolgok rendelődnek ugyan egymás mellé, egymás után, de összekapcsolja őket az éjszaka, a magány, az elhagya-

tottság és a dermesztő hideg („jéghideg”) érzése-érzékelése. A harmadik sorban új elemmel bővül (égve hagyott villany) az elhagyott, elfeledett tárgyak világa, de feltűnik köztük az alig cselekvő, passzív emberi létező, az eddig hiányzó személyesség. A zárósorban már közvetlenül van jelen a minden cselekvéstől megfosztott „én”, aki elszenvedi az általános alany homályosságába rejtett gyilkos(ok) brutális tettét. Az utolsó sor váratlan, logikailag irracionális állításában sűrűsödik össze az eddig csak a szorongató sejtelemszerűség szintjén jelen levő abszurditás-érzet, a halálos fenyegetettség tudata. A vers keserű, kiábrándító érzelmi tartalmát nem enyhíti a rímek muzsikája. A vers értelmezéséhez felhasználtam Fülöp László idézett művét és Németh G. Béla tanulmányát: 11+7 vers. Tankönyvkiadó, Bp., 1984- Az apokalipszis közelében