A Harmadnaponutáni évtizedben a lírikus egyre ritkábban szólalt meg, s már-már a teljes csend, az elhallgatás veszélye fenyegette. A Nagyvárosi ikonok(1970) mindössze 15 új költeményt tartalmazott. Annál tevékenyebb a tanulmányíró: vallomásos prózai értekezésekben, esszékben, glosszákban, naplójegyzetekben foglalta össze ekkor alkotói világképét. Ezek a különféle tárgyú írások figyelemreméltóan világítják meg költeményeinek forrásvidékét, hátterét, esetenként a versek utalásait, képzettársításait magyarázzák, azok jelentésárnyalatait értelmezik. Sok mindent elárulnak a költő választott művészi eszményeiről, olvasmányélményeiről, egyes filozófiai hatásokról.

A leggyakrabban forgatott könyvei közé tartozott a Szentírás, ezen belül az Evangéliumokés a Jelenések könyve. A prózaírók közül kitüntetett helyet foglal el értékrendszerében Dosztojevszkij, a költők közt József Attila. – A hatvanas évek elején ismerkedett meg Simone Weil(1909–1943) életpéldájával és misztikus vallásfilozófiájával, mely közvetlenül is hatott életszemléletére, katolicizmusára. Eszmevilágának legfontosabb része a „szeretet-tan”. Weil szerint az emberiség a szeretetre szomjazik, és a másik emberhez fordulás, a szenvedők, a szegények iránti részvét, figyelem, odaadás segíthet hozzá mindenkit, hogy visszanyerje emberi mivoltát. A tökéletes szeretet révén viselheti el az ember a létezés tragikumát. Ezek a gondolatok azért is ragadhatták meg Pilinszky Jánost, mert az ő világképében is az emberiség története azonosult a krisztusi szenvedéstörténettel, s ő is úgy vélekedett, hogy a szegények „közvetlenül a tagjaikban hordozzák időtlen idők óta a világ rájuk eső, lényege szerint elviselhetetlen, fokról fokra megsemmisítő nehezét” (Ars poetica helyett).

A Nagyvárosi ikonokés a következő három kötet (Szálkák; Végkifejlet; Kráter) versei is azt bizonyítják, hogy a költő alapvető létélménye alig – vagy egyáltalán nem – változott: a lágerélmény továbbra is meghatározó maradt számára. A költeményekben újra meg újra felbukkannak a „hóhér”, a „vesztőhely”, a „vágóhíd”, a „mészároslegények” motívumai, a „század botrányának” jelenvalósága, folytatódása: „Üvegmögötti csöndben / lemosdanak a mészároslegények, / de ami történt, valahogy mégse tud végetérni” (Passió, 1964).

A költő számára a szenvedés örökkévalósága s az evilági reménytelenség az egyetlen bizonyosság. Csupán egyetlen nagy élmény bontja meg a tragikum zártságát, a transzcendencia hite, jóllehet a teljes feloldódást ez sem hozhatja meg. A hetvenes évek költeményeiben gyakoribbak lesznek a katolicizmus képzetkörének elemei, pl. monstrancia, tabernákulum, kereszt, szálkák (Krisztus keresztjéből), bárány, kegyelem. Az utolsó három kötetben a költő képzeletét erőteljesebben foglalkoztatja az üdvösség, a „végkifejlet”, a „hazatalálás” vallási gyökerű élménye. Megcsillan az a remény, hogy elrendeződik „fokról-fokra ember és Isten, / pusztulás és születés párbeszéde” (Fokról-fokra).

Utolsó köteteiben az ún. négysorosok versépítési technikáját fejlesztette tovább: az összefoglaló igényű tömörítés, az abszolút sűrítés válik kizárólagos módszerévé. A költő lemond a kötött strófaszerkezetről, a rímekről (alig-alig él velük), a korai versek dallamáról: voltaképpen szabadverseket ír. A sejtető utalások, az elhallgatások és ismeretlen vonatkozási rendszerük

miatt ezek a versek homályosak, talányosak, rejtelmesek: alaposan megnehezítik a műértelmezést. Egy-egy költemény – kiragadva a kötetek összefüggés- hálózatából – többnyire megfejthetetlen. Megértésükhöz Pilinszky korábbi lírai alkotásainak (gyakoriak a „belső idézetek”), tanulmányainak és olvasmányainak ismerete nélkülözhetetlen.

evangélium: „jó hír”; az Újszövetségben Jézus életéről szóló könyvek címe

glossza: 1. „nyelv” (gör.); régi, híres szerzők műveiben használt szavakhoz, kifejezésekhez készült szómagyarázat, jegyzet; kezdetben a sorok közé vagy a margóra írták, de önálló műként is megjelentek szótárszerű formában (glosszárium, ilyen pl. a Königsbergi vagy a Besztercei szójegyzék). 2. publicisztikai műfaj; rövid, tömör, általában humoros vagy gúnyos hangvételű írás, amelyben a szerző valamilyen aktuális kérdéshez fűz „magyarázó” megjegyzést