Az 1945 utáni korszakban kibontakozó költői pályák közül Pilinszky Jánosé mellett Nagy Lászlóé (1925–1978) vált a legismertebbé. Eltérő körülmények között nevelkedtek, más eszményeket követtek, de mindegyiküknek komor élménye volt a második világháború, s mindegyikük mesterének tekintette József Attilát. Nagy Lászlónak inspirálói voltak a népi írók s az 1945 utáni társadalmi átalakulás is, s éppen ennek tragikus torzulásai siettették költői kibontakozását egy olyan nagyszabású és nagy hatású lírai forradalom keretében, amelyben példát is mutató társa Juhász Ferenc volt. E lírai forradalom szakít a múlt századi lírai realizmus hagyományait követő tárgyias-leíró jellegű költészettel, s látomásos-szimbolikus-mítoszi költői világot hoz létre mind a szemléletmódban, mind a poétikában. Az ötvenes évek hazai költészetének ez volt a legnagyobb hatású eseménye, amely egészen a nyolcvanas évekig terjedően az egyik meghatározó költői irányzattá vált.

Nagy László