A 20. századi magyar irodalom egyik legrokonszenvesebb alkotója Áprily Lajos(1887–1967). Szelíd és szeretetreméltó volt tanárként, költőként és szerkesztőként. Erdély szülötte, ott vált neves íróvá, majd 1929-ben Budapestre költözve nálunk is egyre elismertebbé. A nyugatosok kortársa, de későn s önálló úton járva indult el; a múlt századi klasszicizáló törekvések örökségét plántálta át az első világháború utáni költészetbe. Mértéktartása, elégikussága, természetszeretete és békességre áhítozása sok hívet szerzett lírájának.

Brassóban született 1887. november 14-én, családneve Jékely. Édesapja tisztviselő, második felesége munkáslány, fiuk kései gyerek. Parajdon töltötte kisgyermekkorát, majd székelyudvarhelyi, később kolozsvári gimnazista. Itt szerzett magyar–német szakos tanári oklevelet 1909-ben. Párizsi tanulmányútja után, ahol nem merte Ady Endrét meglátogatni, a nagyenyedi kollégium tanára lett.

1911-ben feleségül vette Schéfer Idát. Három gyerekük született, a legelső, Jékely Zoltán szintén jelentős költő lett.

Ifjúkori próbálkozásai után 1918-ban kezdett csak publikálni. Az önbizalom hiánya és zárkózottsága miatt választott álnevet. Első verseskönyve, a semleges című Falusi elégia1921-ben, a második, az Esti párbeszéd1923-ban jelent meg.

1924-ben a kolozsvári Ellenzékcímű lap irodalmi mellékletének szerkesztője lett Kuncz Aladár társaságában. Két év múlva családostul Kolozsvárra költözött, a református kollégium tanára, 1928-ban az Erdélyi Helikonszerkesztője is lett. újabb kötetei, a Rasmussen hajójánés a Vers vagy te is(főként műfordítások) 1926-ban jelentek meg.

1929-ben Budapestre költözött. Ez sokakban megütközést, illetve megrendülést váltott ki. A távozásnak több oka volt: túlságosan terhesnek érezte a szerkesztői munkát, tanárként sérelem érte (Franciaországban szerzett nyelvtanári diplomáját nem ismerték el), s egyik gyermekének súlyos betegsége is távozásra sarkallta. Budapesten is tanított; 1934–1943 között a Baár–Madas Leánynevelő Intézet igazgatója volt. Közben hosszabb európai tanulmányúton járt. 1930-tól 1938-ig a Protestáns Szemlét szerkesztette. újabb verseskönyve A láthatatlan írás(1939).

A szeretett erdélyi tájak mását találta meg a Dunakanyarban. Nyugdíjazása után főként a Visegrád melletti Szentgyörgypusztán lakott. Verseskönyve csak nagyon soká jelenhetett meg ismét (Ábel füstje, 1957), de megnyerte a Puskin Anyeginjének fordítására kiírt pályázatot, a mű először 1953-ban jelent meg. Sokat fordított ezekben az évtizedekben, főként franciákat, németeket, oroszokat, románokat, de Janus Pannoniust is. MűfordításköteteAz aranyszarvas(1964). írt drámákat, kis prózát, tanulmányokat is. Idős kori költészetét mutatja be a Jelentés a völgyből(1965) és az Akarsz-e fényt? (1969). Műveinek legteljesebb gyűjteménye az Összes versei és drámái(1990).

1967. augusztus 6-án halt meg, Visegrádon temették el.