Az ember meghatározottsága: A naturalista író másképp közelít a kitűzött témához, mint elődei. A naturalizmus követői szerint az ember természeti lény, meghatározottságát egyrészt ez okozza (pl. átöröklött ösztönök, hajlamok), másrészt társadalmi lény, tehát a közösség formáló hatása (környezeti determináció) elől nincs módja kitérni.

Zola írói pályája elején úgy vélte, hogy az ember öröklés általi meghatározottsága „pusztítóbb és könyörtelenebb”, mint az ókori tragédiák hőseit befolyásoló sors/végzet/hübrisz vagy az istenek bosszúja. Ennek az elgondolásnak a bizonyítéka a Rougon-Macquart család történetét feldolgozó regényciklus. A kísérleti regény című értekezésében fejti ki álláspontját. „A lélektant az élettannal, a szépirodalmat a dokumentumszerű leírással azonosította, ok és okozat között gépiesen szükségszerű összefüggést tételezett föl, s a jellemet kizárólag az öröklésből és az életkörülményekből vezette le” (Szegedy-Maszák Mihály).

Elbeszélői technika: Az elbeszélői technika hagyományosnak tekinthető. Zola a mindentudó (omnipotens) elbeszélőkközé tartozik. Meseszövése lineáris, sem az idő-, sem a térábrázolásban nem újít. A regénytechnika hagyományos megoldása arra utal, hogy nem a felhasználható írói eszközöké a vezető szerep, hanem az ábrázolt valóságé. Szereplőit nem jellemzi hosszasan, az aprólékos alakábrázolás mégis megvalósul azáltal, hogy a jellem- és magatartásbeli jellegzetességeket a szereplők cselekedetei közben, illetve azáltal ismerhetjük meg.

„Az elbeszélés egyszerű és célratörő lesz. A környezet betölti a maga szükségszerű szerepét, de kevésbé lesz előtérben; a leírásokat a legszükségesebbre korlátozom. A stílus legyen határozott, erőteljes, pontos, semmi romantikus cifrázás.” (Életöröm)

A hitelesség igénye: A valóság kendőzetlen ábrázolásának igénye kényszerítette a realizmus meghaladására. A regény hitelessége minden eddiginél fontosabb szemponttá vált.

A naturalista iskola, illetve a naturalista regény olyan mélyen gyökeredzik a valóságban, hogy annak megtartása a fikció teljes elvetéséhez vezet. A cél azonban nemcsak a valóság, hanem az igazság feltárása is. A naturalista írók igazságérzete és -igénye olyan új (korábban be nem mutatott), izgalmas és egyben elkeserítő világot tár az olvasó elé, amelynek létezése nem új keletű, de eddig nem számított az irodalmi témák közé. Művészietlennek, ízléstelennek tartották. A valóság sötét oldalát tárják fel ezek az írások, azt a világot, amelyet szegények és nyomorultak népesítenek be, olyan emberek, akik nem pusztán az irodalmi egzotikum kedvéért élnek így, hanem ténylegesen a társadalom elesettjei. Nem hősök, nem tartanak igényt a szánalomra, sorsukat a polgári civilizáció vezette zsákutcába. Kitörni nincs módjuk, és természetesen képességük sem. A nyomor, a betegség, a bűn, a teljes lezüllés állapotát rögzítik ezek a regények, olyan valóságról beszélnek, amelyet alkalmasint az olvasó sem ismer vagy messze elkerül.

Extenzív ábrázolás: Zola szemléletének és egész regényírói életművének jellegzetessége a ciklusokba rendezés. A „tervező” regényírók sorába tartozott, akárcsakBalzac és Flaubert. Zola BalzacEmberi színjátékához hasonlóan a valóság teljességének ábrázolását csak több mű laza egységében látta megvalósíthatónak. Ezzel az extenzív ábrázolás módszerét követi. Műveiben, csakúgy mint Balzacnál, visszatérő szereplőket találunk.

Módszeres adatgyűjtés: Az egyre hatalmasabbra növekvő Rougon-Macquart család, illetve A három város és A négy evangélium egyes darabjai bizonyítják, hogy nemcsak a ciklus tervét, hanem az egyes darabok/regények pontos tervét is előre kidolgozta. Módszeres anyaggyűjtéssel készült regényeinek megírására. Az egyes szereplő, illetve a szituáció kiválasztásában mindig gondosan mérlegelte, hogyan illeszkedik a nagyobb koncepcióba. Ennek ellenére a ciklusok regényei külön-külön is megállják a helyüket, a többi ismerete nélkül is teljes műnek számítanak.

A Rougon-Macquart család története a második császárság virágkorának, válságának és bukásának történelmi időszakában mutatja be az iparosodás, a tőzsdei manipulációk, a kapitalizmus, illetve a nagyvárosi lét világát. A felgyorsult társadalmi mobilitás, a művelődési feltételek és a szokások gyökeres átalakulása folytán kialakuló új hétköznapi kultúra és a tömeges életformaváltás korszakának látlelete a regényciklus.

A főszereplő: A naturalista regény főszereplőjét klasszikus értelemben nem lehet hősnek nevezni. Sem viselkedésében, sem adottságaiban nincs hősre emlékeztető elem. A naturalizmus regényelmélete elveti a realista tipikusságot (azaz olyan típus szerepeltetését, mely egyesíti magában a lehető legtöbb tulajdonságot). Az intenzív ábrázolásmód efféle megoldása helyett azzal igyekszik hiteles lenni, hogy az ábrázolt alak természeti adottságait (biológiai meghatározottságát), valamint szociológiai módszerek segítségével a közösségben elfoglalt helyét és szerepét határozza meg. A bemutatott személy egyediségéből természetesen következtetni lehet a réteg általános jellemvonásaira, de szó sincs leegyszerűsítő általánosításról.

Tömegember: Ugyanakkor Zola a modern fogyasztói társadalom születésének tanúja és egyben résztvevője. Ezen a fölismerése fogalmazódik meg a regényciklus előszavában. „Az egyéniség, az eredeti értelemben vett hős helyébe a tömegember lép, akinek legegyénibb tulajdonságai is valamiképp átlagtulajdonságok.” Hősiességre alkalmat adó eset nem létezik. Maga az élet nem más, mint létharc, a pénz és a hatalom utáni tülekedés, illetve a szerelmi vágy kiélésének igénye. A modern nagyvárosi lét elembertelenítő, elidegenítő hatásainak első irodalmi megfogalmazásával találkozhatunk.

A naturalista regényíró így sosem a valóság egészéről akar átfogó képet adni, ennek a képnek a kirakása az olvasó dolga. Az író nem minősít, csak tételeket fogalmaz meg, és csupán egy általa fontosnak vélt valóságelemet elemez.

Zola regényei gyakran nem is mérhetők a hagyományos szépirodalom mércéjével, sokszor a tudományos vizsgálathoz közelebb állnak, mint az irodalomhoz, de ez érthető, ha a tudományos gondolkodás újbóli virágzásának korszakához viszonyítjuk a szerző életművét.