Keveset vagyok emberek közt, mert mindennél jobban szeretek a családtól védett otthonban, öreg és kedves bútorok közt tartózkodni, a gyakran fehér papírlap felett.” A fenti sorokat Stéphane Mallarmé (e. sztefan malarmé; 1842–1898) írta barátjához Verlaine-hez. A pontos és lényegretörő önjellemzés mintegy összefoglalja annak a különleges és a maga módján különc francia költőnek a viselkedését, aki a szimbolista líra legtitokzatosabb irányát képviselte. Mallarmé keveset írt, és annak java része nehezen megfejthető költemény. Barátai és tanítványai, akik a kedd estéket Mallarmé lakásán töltötték, leírhatatlan lelkesedéssel fogadták szavait, úgy tekintettek rá, mint az új költészet főpapjára.

1886-ban így foglalta össze saját költészetének lényegét: „A költészet a lét rejtelmes értelmének kifejezése, a lényeges ritmusára visszavitt emberi nyelv segítségével: így ad hitelességet életünknek és fogalmazza meg az egyetlen szellemi feladatot.”