A vers Verlaine első kötetében – Szaturnuszi költemények – jelent meg. Tipikus példája az impresszionista lírának. Élményvers, egyetlen pillanat, egyetlen különleges létállapot, hangulat megörökítése. A Tóth Árpád fordításában ismert szöveg fordítási bravúr, hiszen a műfordítás sohasem lehet azonos az eredeti művel, legfeljebb hasonló vagy közel azonos értékű, jelentésű, hatású stb. átültetések lehetségesek. A magyar költő más fordításaira is jellemző, hogy nem törekszik az eredeti alkotás szöveghű, filológiai pontosságú átültetésére, inkább hangulati, képi világát igyekszik erőteljesebben érvényesíteni. Egyes alkotások esetében ez a megoldás vitatható, de az Őszi chansonmás módon valószínűleg nem szólalna meg nyelvünkön.
A chanson a lírai költészet alapműfajának, a dalnak francia változata. Verlaine verse meg is felel a műfaj alapkövetelményeinek: egyetlen (egynemű) vágy, érzés, hangulat fogalmazódik meg benne – a halálvágy. A dekadensnek is nevezett impresszionista költők számos versében megjelenik ez a téma. A halál, a halálvágy nem új keletű témája a lírai költészetnek, Verlaine versének újszerűsége talán abban ragadható meg, hogy mintha hiányozna az elmúlás utáni vágy indoka, oka, magyarázata. Az egyes szám első személyű beszélő csak homályosan utal az okra: „S én csüggeteg, / halvány beteg / ... csak sírok”.
A költeményben elsősorban a zeneiség (hangutánzó szavak, hangszimbolika) stíluseszközei teremtik meg azt a különös hatást, mely mintegy pótolja a fogalmi hiányokat. Nem eldönthető, hogy a külső világ állapotának hatásai váltják ki a beszélőből az elmúlás utáni vágyat, vagy a belső lélekállapot „találja meg” a külvilág változásában, sejtelmességében (ősz, éjfél, szél) állapotának tükörképét. Látszólag az „ősz hegedűhúrjának” jajongása, a külvilág jele indítja el a gondolatmenetet (az eredeti szövegben „megsebzi szívemet”), ugyanakkor a harmadik szakasz szenvelgő sóhaja a beszélő kérése az őszhöz („Óh, múlni már, / ősz! húllni már, / eresszél!...”), tehát mégis mintha elsődlegesen az egyén hangulatáról, állapotáról lenne szó.
A természet, a táj – bár elemeiben jelen van a versben – szerepe másodlagos, a képiséggel szemben a hangokon, a hangeffektusokon(jajong, busong, kong) van nagyobb hangsúly. A hangzás dominanciáját fokozzák a mély magánhangzók és a zöngés mássalhangzók, a sorok egymásba folyása (enjambement-ok), a hangzásban keltett monotónia. A minimumra szűkített információtartalom a megértést a befogadó empátiájára, érzelmi-hangulati azonosulási képességére hárítja.
A versszöveg meghatározó elemei az igék, azonban mintha minden cselekvés, történés mögöttes, nem megnevezett kiváltó oka lenne az igazán lényeges: mi szólaltatja meg az ősz húrját (jajong, busong), miért ont fájdalmat, mi az oka (a valódi oka) a sírásnak, miért oly erős (de cselekvésre mégsem késztető) e halálvágy („múlni már... húllni már eresszél”)?
Minden jelen idejű, minden valaminek a függvénye, elszenvedése; a múltra az előtűnő „tűnt kéjek” képe utal csupán, s az idő múlását is csak az éjfél kongása jelzi – bár asszociálhatunk az ürességre is. A vers „történései” olyan mozzanatokra utalnak, melyek indokolttá tennék a vágyat, de épp az utalások, a nem megnevezés teszik mégis bizonytalanná az értelmezést.
Hiányzik a nyár, a tavasz képe, a tűnt kéjek, az emlékek, a csüggedés, a betegség „valódisága”, hitelessége – nincs mihez viszonyítanunk, hiányoznak a viszonyítási pontok. Minden csak állapot, hangulat, átmenetiség, s ezt tovább erősíti a befejezetlenség, a vers zártságának hiánya. A hagyományos téma így válik újszerűvé, s ezáltal teljesül az impresszionizmus azon igénye, hogy akár egyetlen pillanat megörökítésével fejeződjön ki a teljesség.
effektus: külső hatás, jelenség
hangszimbolika: költői eljárás, amely a nyelv egyes hangjainak bizonyos jelentést, jelentéshordozó erőt tulajdonít
dal : a legszubjektívebb, egyszerű, egynemű érzelmeket kifejező lírai műfaj, jellemzője, hogy a költő közvetlenül szólal meg, eredetileg dallammal együtt keletkezet; a műfajtörténet számtalan típusát különbözteti meg : -eredete szerint: népdal és műdal-tartalom és funkció szerint: világi és vallásos, -témája szerint: bordal, szerelmi dal, katona ének, stb. -az emberi élet szakaszai és eseményei szerint: bölcsődal, halottsirató ének; altatódal, nászdal stb. -foglalkozási ágak szerint: pásztordal, bányászdal stb.-az idő szerint: hajnali dal, esti dal, őszi dal stb.-a dalban megnyilatkozó lírai én alapján: éndal, felelgető, kardal-versforma és zeneiség alapján : rondó, ritornell, chanson,canzone