Mikszáth novellahősei, regényalakjai (elsősorban a dzsentrialakok) gyakran homogén jellemű hősök, esetükben nemigen beszélhetünk jellemfejlődésről, jellembéli változásról. A polgári drámai művek szereplőihez hasonlóan Mikszáth alakjai is állandó jellemű, statikus személyiségek, és ennek oka nem feltétlenül a szerző romanticizmusa. Mikszáth „állandó” jellemei nem képesek alkalmazkodni a világhoz, a világ változásaihoz, létük olykor anakronisztikus, egy letűnt kor képviselői, megkopott fényekkel, álcsillogással, hazugságokkal, önámítással (A gavallérok,1897). Rövid elbeszélésében – A Balóthy domínium – könnyed, bár keserű iróniával írja meg egy valaha meghatározó társadalmi réteg pusztulásának allegóriáját. Fili című kései novellájának alcíme is árulkodó: Rajz a régi világból. A századfordulós jelenben játszódó történetnek csak hőse múltbeli („régi”) figura, aki képtelen alkalmazkodni az új világhoz, az élet felgyorsulásához, a megváltozott erkölcsökhöz. Egyes értelmezések szerint Mikszáth saját életérzését, pesszimizmusát jeleníti meg Lengyel Fülöp (Fili) alakjában.

A dzsentrik életében, viszonyaikban valójában kevés vonzó van, Mikszáth is tudja ezt. Szelíd iróniával, humorral ábrázolja romlásukat, mert Csehovhoz hasonlóan nem lát kivezető utat a századforduló válságából.

Több művében szerepelnek a polgári világ, a polgárság képviselői is. Alapvetően kétfélék: vagy a nemességet utánzó, majmoló sznobok (pl. Rózerék – Új Zrínyiász, 1898; a Trnowszky testvérek – Beszterce ostroma), vagy a Jókai műveiből ismert idealizált hősök, jó kapitalisták (pl. Tóth Mihály – A Noszty fiú esete Tóth Marival). Ez azt is jelzi, hogy Mikszáth a polgárságban nem látott olyan erőt, amely képes lett volna Magyarország társadalmi, politikai problémáinak a megoldására.

Jellegzetes hősei a különcök (pl. Quendel Gáspár – A fekete város;Pongrácz István gróf – Beszterce ostroma). Ők nemcsak rögeszméikben, sajátos gondolkodásmódjukban, viselkedésükben különböznek a többiektől, hanem – talán kissé meglepő módon – erkölcsi értelemben is felette állnak a többi szereplőnek. E típusba sorolható Zrínyi is (Új Zrínyiász), akinek már puszta megjelenése utópisztikus, de ő és vitézei a maguk lovagkori észjárásával és erkölcseivel felette állnak a modern magyar társadalom morális viszonyainak. Nem véletlen, hogy képtelenek alkalmazkodni, és végül nem marad számukra más lehetőség, mint hogy ismételten hősi halált haljanak.

Jellegzetes mikszáthi figura a szélhámos, házasságszédelgő, ingyenélő úri svihák alakja. A dzsentritörténetekben mindig fölbukkan ez a „típusszereplő” (pl. a Behenczyek – Beszterce ostroma;Katánghy Menyhért – Két választás Magyarországon,1896–97; Noszty Feri), a korabeli magyar társadalom jellegzetes figurája. Ők még a dzsentrivilág többi alakjánál is züllöttebbek, hazugabbak és komikusabbak. Életük látszatélet, könnyelműségükkel, nagyzolásukkal másokat is bajba sodornak, cselekedeteik nem ritkán a bűncselekmény határát súrolják (pl. Noszty Feri váltót hamisít).

Bár általában származásukon kívül semmivel sem rendelkeznek, mégis úri életet élnek. Önzőek és korrumpálhatók, nem hisznek a törvényekben, erkölcsi normákban. Mások kihasználásával, kisstílű csalásokkal akarnak érvényesülni, sőt az sem hozza őket zavarba, ha lelepleződnek. Némelyikük szánalmas, nevetséges vagy épp komikus figura. Mikszáth azonban felettük sem tör pálcát –, egy letűnő világ eltorzult ivadékai ők, akik már, sajnálatos módon, képtelenek kikapaszkodni a jórészt maguk teremtette kilátástalan helyzetből.

Fábri Anna: Mikszáth nőalakjai In: A magyar polgárosodás kérdései - élet a századfordulón, Salgó Polár Stúdió, Salgótarján, 1998