Théophile Gautier: A Művészet

Úgy szebb a mű, ha büszke

formáját az erő kiküzdte:

vers, márvány, drágakő.

Ne törj kerékbe, gúzsba,

de szépen, szabadon, járj, Múzsa,

magas koturnuson!

Vesd meg a tunya ritmus

csoszogó papucsát, amit nyúz

a sok-sok lusta láb.

Szobrász, törik kezedben

a porladó agyag s a szellem

különb célokat ad:

vésd Karrarát s a ritka,

dús pároszi követ, a tiszta

kontúrt az őrzi meg,

vagy Szirakúza bronzát

használd, melyben a báj s a zordság

úgy egymásra talál,

s végy agátot, ha forró

lelked a mennyei Apolló

arcélét késziti!

Festő, csak akvarelt ne!

A halk szín illanó: hadd edzze

zománccá a kohó!

És kék Szirént se! hagyjuk,

hogyan tekergetik a farkuk,

címerek szörnyeit!

S Angyalt se, glóriában,

s a bűnös föld felett csodásan

tündöklő Jeleket!

Minden rom. A művészet

örök. A többi por. A népet

túléli a szobor.

És a szigorú érem,

mit a paraszt talál a földben,

egy császárt revelál.

Az istenek meghalnak,

de királyi szava a dalnak

ércnél jobb trombita.

Véss, csiszolj, kalapálj hát,

hogy tündér álmaid kitárják

a kő rab szárnyait.