KRITIKAI REALIZMUS

Legtökéletesebb vizsgálatait, diagnózisait korának társadalmáról készítette. Bár politikai nézeteit tekintve Balzacroyalista volt, ez nem gátolta abban, hogy kora francia társadalmát hitelesen: hibáival, ellentmondásaival együtt ábrázolja. Kritikus, bíráló, olykor leleplező véleménye, ítéletei alapján nevezte az írót Friedrich Engelskritikai realistának, és az általa képviselt stílust kritikairealizmusnak, mely a későbbi marxista esztétikák meghatározó kategóriájává vált.

KRITIKAI ROMANTIKA

Ez a magyar irodalomelméletben is meggyökeresedett kategória csak részben határozza meg Balzac írásművészetét. Valójában ugyanaz a kettősség jellemzi, mint Stendhal stílusát: a realistaábrázolásmód elemei a romantikamotívumaival keverednek műveiben. Szereplői, főszereplői gyakran romantikus alkatú hősök, tehát az ő művészetére is inkább illik a kritikairomantika kategóriája.

MINDENTUDÓ ELBESZÉLŐ

Az elbeszélői módszerrel kapcsolatban Balzacelbeszéléstechnikájára legtalálóbb az omnipotenselbeszélő megnevezés. Szereplőiről mindent tud, belső világukról, gondolataikról éppúgy, mint külső vonásaikról, tetteikről, tetteik indítékairól, társadalmi összefüggéseiről, külső és belső okairól. Jellemábrázolásában szívesen alkalmazza a hivatalos jellegű személyleírás módszerét. Minden apró jelet, kis testi hibát, jellemző gesztust, szokást leír szereplőiről, ezzel is élőbbé, hitelesebbé téve a jellemzést.

A minden részletre való kitérés, a helyszínek, a miliő megteremtésére is (utcák, épületek, városnegyedek, szobák, bútorok) jellemző. Legtöbb művének fő helyszíne Párizs. S ahogy Esterházy Péter fogalmaz: „A múlt századi Párizsról a legfontosabb mégiscsak Balzactól tudható.”Balzac imádta Párizst, ezt a már múlt században is hatalmas, lenyűgöző, csodálatos és bűnös várost. Regényeiben megelevenednek Párizs negyedei, utcái, palotái. Balzac mindent tud, mindent lát, és mindenről aprólékosan tájékoztatja is olvasóit.

AZ ELBESZÉLŐ ÉRTELMEZ

Elbeszélői módszerének lényege a befogadói véleményalkotást is formálni akaró elbeszélői értékelés,értelmezés, ítélet. A gyakran a cselekmény szövege közé ékelt morális értékelések, bölcselkedések lelassítják a cselekmény előrehaladását, és bár az elbeszélő véleménye általában objektív, szókimondóan igaz, alkalmazásuk néha mégis indokolatlannak tűnik. Balzac azon szerzők közé tartozik, akik hittek a művészet, az irodalom ember- és társadalomformáló erejében, az elbeszélői ítéletek, az olvasó közvetlen megszólítása ennek eszköze. Az író büszke és becsvágyó volt, állítólag a szobájában lévő Napóleon-szobor talapzatára ezt írta: „Amit ő a kardjával ért el, azt én a tollammal fogom megvalósítani.”

LINEÁRIS IDŐSZERKEZET

Balzac saját korának írója, történeteinek jelene saját jelene, félmúltja. Regényei abban a közegben és abban az időben játszódnak, melynek maga is jó ismerője, tanúja. A kontemporalitás mellett műveinek időszerkezetére a linearitás jellemző: a cselekmény kezdőpontjától folyamatosan, a való idő ritmusában haladnak előre az események, a cselekmény szempontjából fontosabb előzményeket általában az elbeszélő közli.

SZEREPLŐI TÁRSADALMI TÍPUSOK

Hősei, mellékszereplői, visszatérő alakjai egy-egy társadalmitípus megjelenítői, a polgári társadalom jellegzetes figurái az 1816–48 közötti korszakból: a felkapaszkodott, nem mindig tisztességes úton meggazdagodott újburzsoázia tagjai, sznob nagypolgárok (pl. Nucingen báró), pénztelen, kissé tehetetlen, de nagyratörő karrieristák (pl. Eugène de Rastignac, Lucien de Rubenpré), uzsorások (pl. Gobseck), nagystílű, bűnözők (Vautrin), nagyvilági dámák (pl. Beauséant vikomtné) és arisztokraták (pl. Restaud gróf, AjudaPinto márki), kokottok, kurtizánok (pl. Coralie, Florentine), deklasszálódott kispolgárok, kisemberek (pl. Poiret, Michonneau kisasszony), a vidék még tisztább lelkű, erkölcsösebb világának képviselői (pl. Eugénie Grandet, Rastignac édesanyja és húga), szolgák, cselédek, mesteremberek, újságírók, egyetemisták, katonák, ügyvédek, tisztviselők – tehát valóban maga a társadalom, melyet a regényfolyamban több mint kétezer szereplő jelenít meg. Ritkábban romantikus álmodozókat, egyértelműen pozitív hősöket is ábrázol, mint az önéletrajzi ihletésű Elveszett illúziókfőszereplője, David Séchard.

SZOCIOLÓGIAI ÉRZÉKENYSÉG

Szereplőinek megjelenítésében fontos szerepe van a pszichológiai megfigyeléseknek (szenvedélyek, betegségek) és a szociológiai érzékenységnek. A regények világából rekonstruálhatók a múlt századi Franciaország társadalmi mozgásai, folyamatai, értékrendje, a különböző emberi, individuális problémák, egyén és közösség viszonya, az erkölcsi állapotok.

LEHANGOLÓ VILÁG

Összességében a balzaci világ lehangoló: a világban eluralkodott az erőszak, a gyengébbek elnyomása; minden emberi törekvésnek a pénz és a hatalomszerzés a mozgatója; a hagyományos erkölcsi értékek devalválódtak; a törvény előtti egyenlőség csak szólam; az uralkodó elitre ugyanaz a gátlástalanság, aljasság jellemző, mint az alvilágra; az arisztokraták világa kiüresedett, a hercegek, grófok, bárónék pazarló, céltalan életet élnek; az emberi kapcsolatokban nincs mélység, őszinteség, csak szokások, divatok.

Kontemporális mű: Egyidejű mű; a jelenidejűség arra vonatkozik, hogy az alkotó és a befogadó ugyanannak a valóságnak a részesei, mint a műalkotás szereplői.

Linearitás: „Egyenes vonalú” (lat.); időkezelési technika az epikus művekben; az események a cselekmény kezdőpontjától folyamatosan, a való idő ritmusában haladnak előre, a cselekmény fontosabb előzményeit az elbeszélő közli.

Lukács György: Balzac et le réalisme francais, Maspero, Paris, 1969

Halász Gábor: Balzac példája In: A regényről, Kossuth, Bp., 1986

Rónay György: Balzac birodalmában In: Fordítás közben, Magvető, Bp., 1968