A Harminc év utáncímű költemény egy Ginával való valós vagy képzeletbeli kései találkozás élményéből született. Emlékvers, búcsúvers, összegző vers, melyben keverednek a szerelmi líra és a gondolati versek elemei. Az első négy szakaszban a két ember (beszélő és megszólított) áll a középpontban, a találkozás újból felidézi a beszélőben a fájdalmas emlékeket, ugyanakkor volt szerelme „látványa” szánalmat kelt, s némi keserű önigazolás, önelégültség és szemrehányás is kicseng szavaiból.

Az első négy sor felütése a találkozás pillanatát jeleníti meg, s ez a kép tér vissza a negyedik versszak zárósoraiban is. A „szerelmesek” kettőséből azonban a beszélő személye az igazán lényeges, az ő emlékezete, az ő érzései, hangulata határozzák meg a vers gondolatmenetét. Szemére hányja volt szerelmének hűtlenségét, hangsúlyozza, hogy csak ő képes felidézni kedvesének fiatalkori, szép arcát, s csak az ő fájdalma, vesztesége „óriás”.

Volt kedvesét szembesíti mindazzal a fájdalommal, szenvedéssel és kitartó hűséggel, amely meghatározta életét a szakítás után. A remélt megismerés és megértés („Hittem, hogy lesz idő, midőn megösmersz, / S helyet cserél bennünk a fájdalom;”) most, a találkozás pillanatában igazolódni látszik: „Az ég, ládd, mégis eljegyzett velem!” A lírai én fájdalmának túldimenzionálása az expresszív, mitikus képzettársításokban teljesedik ki – „E lélek a te Veszta-templomod”,„Tekintetünkben hajh! nem az elveszett – / Az el nem nyert éden fájdalma van.” –, ugyanakkor a negyedik szakasz sorai a beszélőt is szánalmas, elhagyott öregként láttatja („siralomházi lelkek”). A múlt és jelen, a jelenbeli állapot kontrasztjai most is létező fájdalommá növelik az elvesztett boldogság miatt érzett keserűséget, s éppoly intenzitású, mintha a szakítás nem harmincegynéhány évvel ezelőtt történt volna.

A vers utolsó szakasza a költemény tetőpontja. Egy különös hangulatú, baljóslatú kép, a Hold-szimbólum zárja le a költeményt, mely kifejezi a beszélő állapotát is, de a két utolsó sor könny-metaforája az első szakasz zárósorainak visszaidézésével a bűnbánó nő alakját is felidézi, s így a bánatos, szenvedélytelen Hold értelmezhető Gina szimbólumaként is.

metafora: a szóképek egyik fajtája; érzelmi vagy hangulati egyezésen, vagy alakbeli hasonlóságon alapuló névátvitel. Két elemből áll, az azonosítóból és az azonosítottból; ha csak az azonosító szerepel, hiányos metaforáról, ha mindkét elem megnevezésre kerül, teljes metaforáról beszélünk. Megkülönböztethető továbbá igei, főnévi, melléknévi vagy határozói típusa.