Az 1762-ben megjelent Társadalmi szerződés a társadalmi berendezkedéssel és az államhatalom sajátosságaival foglalkozik.

A tanulmányban Rousseau szakít a Hobbes- és Locke-féle természetjog-elmélettel. Az erőszakkal, a hatalom útján szabadságától megfosztott ember csak kényszerből viseli el helyzetét, de nem ért vele egyet. Ha módja van rá, fel fog lázadni ellene, ezt a történelemből jól ismerhetjük. „A társadalmi rend szent jog, minden más jognak alapja. Mindazonáltal ez a jog nem természettől származik, tehát megállapodásokon alapul.” Ennek a megállapodásnak alapja a sokaság meggyőződése a helyes törvényekben, és nem az egyén sajátos felfogása. Az uralkodó hatalma tehát nem Istentől ered, hanem hatalmát a néptől nyeri el. Így a népnek joga van korlátozni és megváltoztatni a főhatalmat. A Kálvin által felújított antik zsarnokölési elmélet reinkarnációjával van dolgunk, de Rousseau túllép ezen, és az egyén szabadságának feltételeként a maga által alkotott törvényi keretek működését tekinti.

A francia polgári forradalom eszméinek igazolására gyakran idéztek Rousseau munkáiból, különösen a népfelség elvének kérdésében. Furcsa módon azonban Rousseau elvei nem voltak forradalmiak, maga a szerző a forradalmat éppoly veszélyesnek és félelmetesnek tartotta, mint azt, aminek orvoslására alkalmazták.