A Loreley című vers tökéletesen mutatja Heine viszonyát a mítoszhoz. Nem teremt újra egy mítoszt, elidegeníti beszélőjét a témától, ezáltal a „régi rege” megmarad annak ami, nem válik azonossá, azonosíthatóvá a valósággal. Lehetne ez a vers mítoszrombolásis, de mégsem válik azzá. Az elsődleges beszélő (aki egyben hallgató is) világosan jelzi, hogy még a dal keltette érzés, hangulat sem ad magyarázatot számára:

„Nem értem, a dal mit idéz föl,

s hogy oly bús mért vagyok...”.

Azt, hogy a beszélő a valóság talaján áll, a második szakasz gyönyörű, nyugalmat árasztó természeti képe, a vershelyzet földrajzi hitelessége is jelzi. A második versszak funkciója nem más, mint a mítosz racionális magyarázata: Loreley nem valóságos, csak a természet fény-tüneménye:

„a hegycsúcs lángsugarasra

gyult alkonypírban áll.

Szabó Lőrinc fordítása

A harmadik versszakban ennek a képnek párhuzama a tündér aranyhaja. Az elidegenítés nem jelent teljes kívülállóságot, mert bár a külső nézőpont megmarad, a beszélő maga regéli el a szirén-tündér és a halászlegény balladáját (3. szakasztól az utolsó szakasz második soráig). A valóságból a mítoszba való váltás átmenet nélküli, váratlan („Ott fent ül... a leggyönyörűbb leány”).

A vers kulcsmotívuma a dal. Loreley dalával csábítja a halálba áldozatát, a beszélő különleges hangulatát a régi dal kelti, melyet maga énekel el újból. A vers szereplőire különböző a dal hatása: a hajóst megrészegíti, elbűvöli, a beszélőt elszomorítja s megihleti. Az újból elénekelt dal azonban varázslatos módon a beszélőt is megigézi. A vers zárósorai – „S hogy ez így lett, ő okozta / dalával Loreley” – mintha a beszélő véleménye, keserű felelősségre vonása lenne.

A költemény másik lehetséges értelmezése, ha a dal-motívum konvencionális, szimbolikus jelentését vesszük alapul. Ebben az értelemben a vers a költészet hatalmát hirdeti, melynek bűvköréből maga az alkotó sem tud szabadulni. Mítosz és valóság összekapcsolása, idő és tér korlátainak megszüntetése, a dal folytonossága pedig örök érvényűvé teszi ezt a hatalmat, s egy újabb szinten értelmezi a mítoszt.