Csokonai Vitéz Mihályt (1773–1805) elsősorban lírikusként tartjuk számon. Ám a fiatal és tehetséges költő az epikában is jeleskedett. A felvilágosodás korának epikus hagyományait folytatja. Az istenek osztozása és a Békaegérharc a klasszicista ízlés megjelenése az epikában. A Békaegérharc nem csupán fordítás, hanem magyarítás a szó nemesebb értelmében.
Csokonait foglalkoztatta a nemzeti eposz megírásának gondolata, ezt igazolja Árpádiász című művének töredéke is. A nemzeti történelem és a múlt iránti érdeklődés és a korszakos feladat, illetve a hiánypótlás vezethette, hogy belefogjon művébe. 1795–96 táján vethette papírra vázlatát és az elkészült 51 sornyi töredéket. A vállalkozás befejezetlensége ellenére is tiszteletet parancsoló, és szerzője széles látókörét és érdeklődését mutatja. Csokonai ezután sem idegenkedett az epikus kísérletektől. Maradandót Dorottya című művével alkotott. Előtte senki sem próbálkozott komikus eposzírásával.
DOROTTYA
A Dorottya 1799-ben keletkezett, Csokonai somogyi tartózkodásának idején. A mű teljes címe: Dorottya vagyis a dámák diadalma a Fársángon. „Furcsa vitézi versezet IV könyvben”– ezzel a megjelöléssel bocsátja útjára a művét a szerző. A műfaji meghatározást maga Csokonai magyarázza meg a négy esztendővel később készült, a mű elé szerkesztett Előbeszédben.
Műfaját tekintve komikus eposz, amelyben a szerző felhasználja a klasszikus eposz kellékeit vidám és tanulságos történetének előadásához. De nem parodizálja azokat, azaz nem a műfaj kigúnyolása a célja. Ha van a műnek gúnyos, néhol szatirikus éle, az sokkal inkább a helyzet, a szituáció nevetségessé tétele: „Az én szerzeményemnek interesszéje áll a nemzeti luxusnak és elkorcsosodásnak kigúnyolásában s ifjainknak és leányainknak csintalan, sőt sokszor pajzán mulatságainak megbüntetésében.”Csokonai Előbeszédét továbbgondolva az irodalomtörténet különös hangsúlyt ad a nemzeti értékek védelmét hangsúlyozó és az idegenmajmolást pellengérre állító részeknek. A Dorottya tehát szatirikusnak nevezhető azért, mert a köznemesség üres, vegetatív életformájának eseményeit parodizálja.
A magyar irodalom történetevígeposz formájú vénlánycsúfolónak nevezi Csokonai művét. Ehhez kapcsolódik az az értelmezés, amely szerint a Dorottya is a Lilla-szerelem elmúltával keletkezett keserűségből vezethető le. Csakhogy nem a melankolikus fájdalom és a magány keserűsége fungál benne a keserűség ellenhatásaként, hanem valamiféle cinikus viselkedési formából eredő dévaj jókedv. Ez „a Lilla-korszak áhítatos nő-kultuszának cinizmustól és nyersességtől sem mentes visszahatása” (Julow Viktor).
A Dorottya keletkezési körülményeiről maga a szerző tudósít a mű elején található kettős elöljáró beszéd második részében (Előbeszéd). Eszerint a Somogy vármegyei „vidám házaknál” tett baráti látogatások alkalmával állandóan felvetődő téma volt az „idei fársáng” rövidsége. Különösen a női nem képviselői nehezteltek a kalendárium összeállítójára. Egyrészt ez sarkallhatta a mű megírására. Másrészt e társaságok hölgytagjai közt „láték modelleket a Dorottyára” – írja Csokonai. A kettő együtt pedig elégséges inspiráció volt az epopeia megírására.
Az Előbeszéd az epikai hitel kérdéseire is ezeket a válaszokat adja. A hasonló művek, esetleg források közt maga Csokonai jelöli meg az elődöket és műveiket. Így a Dorottyarokonságban áll TassoniElcserélt veder,BoileauPulpitus és PopeFürtrabláscímű műveivel. Utóbbi szerző hatásának fontosságát nem csupán az átvett motívumok sokasága (pl. hölgyek és urak küzdelme, áldozati szertartás) adja, hanem az is, hogy Az epopeiáról közönségesen című tanulmányában a komikus eposz jelentőségéről és eddigi példáiról Csokonai részletes elemzést írt, külön kiemelve Pope művét.
epopeia: az eposz szinonímája, a legkiválóbb eposzok elnevezése
vígeposz: komikus eposz; az eposzi kellékeket felvonultató, de ellentétes hatást kiváltó, komikus szituációt megjelenítő alkotás; kisszerű tárgy, téma ábrázolásakor az eszközök parodisztikus szerepet is kaphatnak
Juhász Géza: Csokonai Árpádiásza, Akadémiai Kiadó, Bp., 1977 (In: Juhász Géza: Csokonai-tanulmányok)