Berzsenyi Dániel: Magyarokhoz (II).

Forr a világ bús tengere, ó magyar!

Ádáz Erynnis lelke uralkodik,

S a föld lakóit vérbe mártott

Tőre dühös viadalra készti.

Egy nap lerontá Prusszia trónusát,

A balti partot s Ádria öbleit

Vér festi, s a Cordillerákat

S Haemusokat zivatar borítja.

Fegyvert kiáltnak Baktra vidékei,

A Dardanellák bércei dörgenek

A népek érckorláti dőlnek,

S a zabolák s kötelek szakadnak.

Te Títusoddal hajdani őseid

Várába gyűltél, hogy lebegő hajónk

A bölcs tanács s kormány figyelmén

Állni-tudó legyen a habok közt.

Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet!

Ordítson orkán, jöjjön ezer veszély:

Nem félek. A kürt harsogását,

A nyihogó paripák szökését

Bátran vigyázom. Nem sokaság, hanem

Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.

Ez tette Rómát föld urává,

Ez Marathont s Budavárt hiressé.