Arany János lírája
A lírikus Arany pályájának megrajzolásakor figyelemmel kell lenni az életmű korszakaira, hiszen a versek kronológiája bizonyítja, hogy a majdnem fél évszázados költői tevékenység minden fázisában születtek költemények. A lírai termés eloszlása azonban mennyiségileg és minőségileg egyenetlen. Jelentős versek természetesen minden költői szakaszban találhatók.
• A pályakezdés ideje: 1845–1849
• A szabadságharc utáni költészet: 1849–1866
• Az Őszikék-korszak lírája: 1877–1880
Arany költészetének korai darabjai között két igazán kiemelkedő vers van: A rab gólya (1847) és a Nemzetőr-dal (1848). Az előbbi a személyes és költői ars poetica talán legkorábbi megnyilvánulása. A vers központi képe, a rab madár többször is visszatérő motívum Arany költészetében, a pályazáró szakasz létösszegző versében, az Epilogusban is megtalálható. Maga a kép a régmúlt költészet hagyományából ered, allegória, de Arany ebben a hosszabb költeményben egyjelentésű allegóriából többjelentésű jelképpé növeszti a madár alakját.
A Nemzetőr-dal a forradalmi lelkesedés és a népies dalköltészet egyesülése, az egyes szám első személy anonimitása a katonatoborzók hangulatát idézi. A közösségi ének szabályának megfelelően hiányzik belőle a szubjektív líraiság.
A szabadságharc utáni költészet hangulatát meghatározó veszteségélmény hármas gyökerű:
• személyes válság (a magány élménye; Petőfi, a költő és barát elvesztése stb.)
• az önkényuralmi időszak szellemi és fizikai megpróbáltatásai (a szabadságharc elvesztésének kínzó élménye, nemzetvesztés)
• általános kiábrándultságérzés, az európai szabadságmozgalmak elbukása, romantikus-liberális történelemszemlélet kiüresedése okozta válsághangulat.
A magányélmény eluralkodása a küldetéses költői attitűd ellehetetlenüléséhez vezetett. A szabadság elvesztése a nemzetvesztés élményét szülte, az ebből adódó illúzióvesztés általános depressziót okozott. Az európai szabadságküzdelmek elbukásából adódó kiábrándultság, a romantikus-liberális történelemszemlélet válsága és kiüresedése, illetve az európai szellemi váltás, a pozitivizmus előretöréséből adódó bizonytalanság érzése egyaránt meghatározta Arany gondolkodásmódját és költészetét. Önértékelő, számvetés jellegű versei és az ironikus stílusú költemények jórészt ez utóbbinak köszönhetőek.
Az ötvenes évek költészetét a romantikus, késő romantikus költészetre jellemző műfaji sokszínűség és újítás emeli a magyar irodalom csúcsára. A lehetséges verstípusok közül néhány meghatározó példát láthatunk Arany lírájában.
Alkalmi versek: | Névnapi gondolatok; Évnapra (Kelsz és lenyugszol...) |
Elégiko-ódák: | Évek, ti még jövendő évek; Letészem a lantot; Ősszel |
Meditatív, létösszegző | Évek, ti még jövendő évek; Kertben; |
és számvető versek: | Mint egy alélt vándor...; Visszatekintés |
Átlényegített dalok: | Balzsamcsepp; A lejtőn; Kies ősz |
Ódák: | Rendületlenül; Magányban |
Időszembesítő verstípus: | Letészem a lantot; A lejtőn |
Szerepversek: | Koldus-ének; Az örök zsidó; Vojtina Ars poetikája |
allegória: „képletes beszéd” (gör.); egy vagy több versszakon, esetleg az egész művön végigvonuló megszemélyesítés; a szóképben a szerző elvont fogalmakat képek segítségével fejez ki, a képsor minden eleme mögött a gondolat megfelelő részlete rejtőzik
Németh G. Béla: Távolodás a romantikától egy összetettebb személyesség jegyében, Magvető Kiadó, Bp., 1981 (In: Németh G. Béla:Küllő és kerék)
Törös László: Arany János Nagykőrösön, Nagykőrös, 1974, 1978