(1759-1937): német költő, Goethe mellett a német klasszicizmus legjelentősebb képviselője és európai hatású drámaírója. Kispolgári családból származott, a württembergi katonai akadémián jogi, majd orvosi tanulmányokat folytatott. Itt írta első drámáját, a Haramiákat (1781). Ez a műve a német nyomorúság, a feudális zsarnokság ellen lázító, forradalmasító lendületével kora haladó szellemű ifjúságának hangulatát fejezte ki és viharos sikert aratott. Menekülnie kellett Württembergből. Hányatott vándorévek következtek. Ekkor élte a maga “Sturm und Drang” korszakát, melynek kiemelkedő drámai alkotása a már kifejezetten politikai célzatú Ármány és szerelem (1783). Kíméletlen erővel leplezte le benne a parazita feudális osztályt, az udvaroncok aljasságát, a gerinctelen kispolgárságot, ugyanakkor a tiszta érzések és a despotizmussal szemben álló becsületesség apoteózisát adta. Jambusokban írt utópisztikus-politikai drámája, a Don Carlos kezdeti történeti és filozófiai tanulmányait tükrözi. Döntő fordulatot jelentett életében, hogy baráti viszonyba került Goethével és 1799-ben végleg Weimarba költözött. A görög költők tanulmányozásán alapuló két híres versében, a Görögország isteneiben és a Művészekben fogalmazta meg első ízben új esztétikai hitvallását. Esztétikai írásaiban (A kellemről és méltóságról, Az ember esztétikai neveléséről, A naiv és szentimentális költészetről) a test és a szellem harmonikus fejlesztését, az esztétikai kultúrát jelölte meg mint az emberi szabadsághoz vezető egyetlen járható utat. Goethével való együttműködése során sok nagy költeménye született (Az eszmény és az élet, Ének a harangról stb.), melyek eszmei, filozófiai lírájának legszebb termékei közé tartoznak. Ebben a korszakában írta számos nagy hatású balladáját (A kesztyű, A búvár, Polykrates gyűrűje stb. ), s Goethével közösen írták a Xéniákat, a koruk szellemi-irodalmi életének visszásságait, laposságait ostorozó epigramma-sorozatot. Ezt követte legnagyobb szabású történelmi drámája, a Wallenstein-trilógia (1800), majd a Stuart Mária, Az orléans-i szűz, a Messinai menyasszony, végül utolsó befejezett remekműve a Tell Vilmos (1804), a svájci nép diadalmas szabadságharcának drámája.
