Batsányi (1763–1845) politikus költő, akit sokkal inkább foglalkoztatott az irodalom társadalomátalakító hatása, mint a művészet önmagáért való gyönyörűsége. A nemzeti sors elkötelezettjeként, de európai gondolkodóként hitte a francia eszmék megvalósíthatóságát, s azt, hogy a forradalom hatására valóban jobb világ köszönt Európára. A jakobinus diktatúra vérfürdőinek híre talán el sem jutott hozzá, két híres versét, A franciaországi változásokra (1789) és A látó (1791) címűeket előbb írta, minthogy a forradalmi terror erőszakos eseményei felszínre kerülhettek volna. A korszellem és a magyar sors egységgé forrt verseiben.

Élete 1763-ban született Tapolcán. Iskoláit Keszthelyen, Veszprémben, Sopronban és Pesten végezte, ahol jogot tanult. Rövid ideig házitanító Orczy Lőrincnél, majd Kassán a királyi kamaránál kapott állást (1787). Itt ismerkedett meg Kazinczy Ferenccel és Baróti Szabó Dáviddal, lapjuk, a kassaiMagyar Museum, az első magyar szépirodalmi folyóirat 1788-ban jelent meg. Kazinczy és Batsányi azonban nem tudtak megegyezni a lappal kapcsolatos vitáikban, és a szerkesztőközösség hamarosan felbomlott. A lapot Batsányi egyedül vitte tovább. Versei miatt 1793-ban elbocsátották állásából, majd a következő évben Martinovics Ignác vallomása alapján letartóztatták. Bár a vádpontokat nem tudták rábizonyítani, a bíróság egyévi várfogságra ítélte, amelyet Kufsteinben töltött le.

1796-ban szabadult, és Bécsben telepedett le. Itt ismerkedett meg későbbi feleségével, Baumberg Gabriellával, aki maga is költő volt. 1809-ben, amikor Napóleon elfoglalta Bécset, kiáltványt intézett a magyarokhoz, melyben a Habsburgok elleni fegyveres ellenállásra szólította fel a nemzetet. A kiáltvány szövegét valószínűleg Batsányi fordította, de ha nem, akkor is volt valamilyen köze a magyar nyelvű változathoz. Ezt bizonyítja, hogy az orosz hadjáratról visszavonuló francia sereggel együtt Párizsba ment, ahol rövid ideig Napóleon kegydíjából élt. 1815-ben az osztrák hatóságok letartóztatták, egy évig Spielbergben raboskodott, de a bíróság újra felmentette. A szabad mozgásban azonban korlátozták, Linzbe száműzték, azzal a meghagyással, hogy soha nem léphet magyar földre. Itt élt visszavonultan feleségével, és itt is halt meg 1845. május 12-én. 1843-ban a magyar Akadémia levelező tagjává választották.

Halász Gábor: Kazinczyról és Batsányiról, Holnap Kiadó, Bp., 1993 (In:Sík Eszter (összeáll.):Felvilágosodás és romantika a magyar irodalomban).