A CD-ROM
A számítógép megjelenésének egyenes következménye volt egy olyan új dokumentumtípus megjelenése, amelynek használatához számítógépre van szükség, mert tartalma digitálisan kódolt. Ennek a tartalomnak az elérése kétféle módon történhet.
Az első esetben a felhasználó maga helyezi be személyi számítógépébe e tartalom fizikai hordozóját (például a CD–ROM -ot). Második esetben hálózaton keresztül éri el az elektronikus dokumentumot. Ennek legtipikusabb esete az interneten keresztül elérhető dokumentum.
Az első esetben helyi hozzáférésű, a második esetben távoli hozzáférésű dokumentumról beszélünk.
Az elektronikus dokumentum legfontosabb jellemzője a digitálisan kódolt tartalom, amely vagy valamilyen fizikai hordozón jelenik meg, és ekkor használatához számítógéphez illesztett periféria (lemezmeghajtó) szükséges, vagy távoli elérésű forrás, amikor a fizikai hordozót máshol tárolják.
Az elektronikus dokumentumok típusai: program, adatforrás, online szolgáltatás.
A CD-ROM (Read Only Memory) kb. 750 MB adatot rekordok, állományok formájában tároló, 12 cm átmérőjű optikai lemez, amelyen hatékonyan tárolhatunk különböző típusú állományokat, melyek megváltoztatására nincs szükség. Az audio CD csak egyszeres sebességgel játszható le, a CD–ROM sebessége viszont igen gyorsan elérte a 24-48-szoros értéket.
A DVD technológia előretörése következtében nem fejlesztik tovább.
A DVD (Digital Versatile/Video Disc) a CD-ROM-nál nagyobb kapacitású optikai lemez, ami külsőre nagyon hasonlít a CD-lemezhez. Tárolási kapacitása azonban 7–25-szöröse a megszokott értékeknek. Egy DVD lemezen kilencórányi kitűnő minőségű videó és többcsatornás térhatású hang, interaktív számítógépes programok, vagy 30 órányi CD minőségű zene tárolható.
Különbség van a DVD–Video és a DVD–ROM között. A DVD–Video csak videót tartalmaz, és televízióhoz kapcsolt DVD lejátszóban játszható le. A DVD–ROM számítógépes adatokat tartalmaz, és a számítógéphez csatlakoztatott DVD–ROM lejátszóban olvasható. A DVD–ROM meghajtót tartalmazó újabb számítógépek a DVD–Video lejátszására is képesek.
A könyvtárak nagy helyigényű teljes szövegű adatbázisok, digitalizált anyagok, filmek tárolására használják. Egyetlen DVD–ROM -on elfér például Ady Endre, Mikszáth Kálmán, Shakespeare, Jókai Mór összes műve, a PallasNagy Lexikona, a Pannon Enciklopédia, és még 33 szakirodalmi mű, azaz egy egész kiskönyvtárnyi irodalom.
Az adatokat rekordok, állományok formájában tároló, 12 cm átmérőjű optikai lemez.
A multimédia
A multimédia különböző médiumokat - szöveget, képet, hangot, videót - használ az információ közvetítésére hypertext módszerrel. Technológiai szempontból lineáris és nem-lineáris változatra osztható. A lineáris multimédia hasonló a filmhez, vagyis nincs lehetőség interaktivitásra. Az interaktív multimédia esetén a felhasználó irányítja az információátadás folyamatát saját egyéni előrehaladási üteme szerint.
A klasszikus médiumokat, mint például a képet és a hangot a multimédia alkalmazása során a lefutás más helyeihez kapcsolja, és plusz információkkal (mint például szöveg és grafikus ablakok) egészíti ki.
Hangfelvételek
Az audio-CD -k elterjedésével a hagyományos bakelitlemezeket nem fejlesztik tovább, de a hangfelvételek jelentős része ma is hanglemezeken található a könyvtárakban. A hanglemez azonosítása szempontjából az elsőként figyelembe vehető forrás a lemez középső része, a lemeztükör. Az 1900 előtt gyártott hanglemezek az adatokat a lemeztükörbe karcolva tartalmazták, és csak 1900-ban tűnik fel először a ráragasztott papírcímke.
A CD lemezek az adatokat – mivel a felvétel a lemeznek csak az egyik oldalát foglalja el – a lemez teljes homlokoldalát elfoglalva közlik. Ennek ellenére vannak olyan adatok (például a közreműködők neve), amelyek a lemezhez mellékelt papír alapú információhordozóról derülnek ki. Ezért maga a lemez és annak melléklete együttesen képezik azokat a forráshelyeket, amelyek felhasználásával a hangdokumentum azonosítható.
Műanyag lapon, szalagon, viaszhengeren stb. rögzített hang, amely eszköz segítségével szólaltatható meg.
Videodokumentumok
A videodokumentumok formái: műsoros videoszalag, -kazetta, -lemez. A videoszalag mágneses poliészter szalagon történő mozgókép-rögzítés.
Videofelvételek megfelelő használatánál fontos a felvételi és a lejátszó rendszer ismerete.
Házi használatra fejlesztették ki a Betamax és VHS felvételi rendszert, majd az 1980-as évek közepéig két újabb spirális letapogatású rendszert vezettek be, a Betacam és az M-II rendszert. 1987/88-ban már videoszalagokon is lehetővé vált a digitális felvétel.
A legelterjedtebb lejátszó rendszer a színes, tv-kódolási SECAM és a soronkénti fázisváltású kódrendszer, a PAL.
A videofelvételek használatához közvetítő eszközök igénybevétele szükséges. A tárolt információ megjelenítése videomagnó és TV-készülék segítségével történik.
A videofelvételek meghatározó adatai: a mű címe és szerzője, a gyártás adatai, a cég neve, a gyártási idő, a film lejátszási ideje, fekete-fehér vagy színes, a felvételi rendszer, a lejátszó videorendszer, a hang adatai.
A szerzőségi és technikai adatokat a műsorok elején és végén kell keresni, ennek hiányában a kazetta borítóján.
Audiovizuális dokumentum, megjelenítése videomagnó és tv készülék segítségével történik.
21. századi közoktatás - fejlesztés, koordináció (TÁMOP-3.1.1-08/1-2008-0002)
