Róma hódításaihoz hadsereg, mégpedig harcedzett, jól szervezett, könnyen mozgósítható hadsereg kellett. Vegetius , a Kr. u. 4-5. században élt katonaíró szerint, "a római nép a katonai gyakorlatoknak, a táborozás művészetének és katonai tudásának köszönheti, hogy meghódította az egész világegyetemet."

A római köztársaság idején kötelező volt a katonai szolgálat 17-től 46 éves korig. Egy-egy gyalogost legfeljebb 20, lovast 10 hadjáratra lehetett elvinni. A hivatalviselés feltételének 10 év katonai szolgálatot kötöttek ki.

A római hadsereg alapegysége a légió (hadosztály) volt. A hadsereg felosztását a hagyomány Romulusnak tulajdonítja, a háborúk során azonban többször változtatták. A Földközi-tenger meghódításának idején 4 légióból állt a hadsereg, amely összesen 16 800 gyalogost és 1200 lovast jelentett. (4200 gyalogos, 300 lovas légiónként) Minden légió gyalogságát 30 kisebb egységre, manipulusra osztották (120-200 fő), a lovasságot pedig 10 csoportra, azaz turmára. A már így is mozgékonnyá tett sereget sakktáblaszerűen 3 hadoszlopba, helyezték el. A szárnyakra állították a szövetségesek könnyűfegyverzetű csapatait (légiónként 5000 gyalogost, 900 lovast).

A római sereg a közelharc nagy mestere volt. Fő fegyverük a kétélű kard, melyek szúrni, vágni lehetett és a pilum, amely egy két méteres 4-5 kg súlyú kopja, amivel 7-10 méterről az ellenség pajzsát kellett eltalálni. Ez utóbbi a nehézgyalogság hajító fegyvere volt. A két meghatározó fegyvernemet - lovasság, gyalogság - kiegészítették "tüzérség"-gel, amelynek az ostromoknál volt döntő szerepe. Műszaki alakulatok is kísérték a légiókat: feladatuk az utak, hidak építése volt.

A pun háborúk során megerősödött a flotta is. Hajóikra csáklyás hidakat szereltek, amelyeket leeresztettek az ellenséges hajóra, így a nehézfegyverzetű gyalogosok kézi tusát vívhattak.

A légionáriusoknak sokat kellett menetelniük. Napi 12-15 km-t tettek meg, felszerelésüket maguk szállították: a fegyvereken kívül az élelmet is 15-30 napra és a tábori felszerelést - ásót, baltát, fűrészt, sánccölöpöket. Így kb. 30 kilós batyut cipeltek magukkal. A hadi jelvényeket csak a Kr. e. 1. századtól rendszeresítették - jelvényük a kiterjesztett szárnyú ezüst sas volt, rúdján koszorúkkal és kitüntetésekkel. A manipulust, azaz a katonai egységet egy rúd végére állított nyitott tenyér jelképezte.

A római hadviselésben fontos szerepe volt a katonai tábornak: ez egy négyzet alakú, földsánccal körbevett sátortábor volt, ahol a sátrak is a fegyvernemnek megfelelően helyezkedtek el. Használhatták menedékként, támaszpontként, erődítményként.

A légiók főparancsnoka a dictator vagy a két consul volt. A kisebb egységek parancsnokai a centuriók voltak. Szigorú fegyelmet tartottak. A főparancsnok joga volt a kitüntetés és akár a halálos ítélet kimondása. A főparancsnok legnagyobb kitüntetése a babérkoszorú volt és megillette a legnagyobb megtiszteltetés, a diadalmenet (triumphus): a hadvezér serege élén diadalszekéren, aranyos tógában, fején babérkoszorúval végigvonul a városon, a Capitoliumra.

A katonai erőn túl a római politikai vezetőket kiváló diplomáciai érzék is segítette a hódításokban. Hannibál állítása szerint: "Róma hatalma nem katonai erejében van, hanem abban a képességében, hogy ellenségeit szét tudja egymástól választani." Nagyszerű hadsereg és ügyes diplomácia együtt tette hódítóvá Rómát.

Légiós tábor