Tananyag választó:
Elnépiesedett polgári társastáncok
Eszköztár:

A magyar néptánckincs legújabb jövevényei a folklorizálódott (elnépiesedett) polgári társas táncok. Az ide sorolható táncok a magyar nyelvterületen a 19. század végétől több hullámban és eltérő súllyal jelentek meg a magyar paraszti tánckultúrában, legnagyobb hatást az első világháború utáni időszakban gyakoroltak. A századforduló divatos táncai többek között a különböző polkaváltozatok (pl. gyors polka, krajcpolka »Kreutzpolka«, rezgős polka), a mazurka, a valcer és a francia négyes voltak. Ezek változatai megjelentek a parasztság körében is. A keringő különböző formáit megtaláljuk az egész magyar nyelvterületen. Az általánosan elterjedt valcer elnevezés mellett találkozunk, például a németes (Tolna, Somogy), az estájer, lassú és gyors stájer (bukovinai székelyek), a landaris (pl. Udvarhely), sánta németes (Gyimes) névváltozatokkal is. A polkaféléknek szintén számtalan változata elterjedt, ezek részben kötetlen szerkezetűek, részben szerkezetileg és térhasználatban szabályozottak (térformációs táncok). Tolnában és Somogyban találkozunk a polka és cepedli elnevezéssel, a bukovinai székelyeknél megtalálható a lassú vagy gyors polka, a kalup (galopp), az apró, a gyors vagy szapora kalup, a viszás kalup, a mazurpolka, a klazurpolka, a krajcpolka stb. A mezőségi Szék táncrendjének szerves része a porka és a hétlépés. Gyimesben megtaláljuk a porkát, a talján porkát és sebesét, a moldvait és porkáját. Az idegen eredetű táncok egy későbbi hullámát jelentette, a vansztep (onestep), a tangó és a fox, amelyek folklorizálódott változataival szintén találkozhatunk.

A polgári táncok részben Nyugat-Európából, részben a magyar tánckultúra felsőbb rétegeiből, a magyar táncmesterek által szerkesztett népies műtáncok közül (pl. körmagyar, sormagyar, magyar kettes, magyar szóló, „Hogy a csibe…”) kerültek a paraszti táncéletbe. Egy részük múló divatjelenségként csupán néhány évtizedre tűnt föl egy-egy vidék tánckészletében, így például a vansztep (onestep) a székelység körében, másik részük jobban meggyökeresedett, beépült a táncrendbe és a táncalkalmak meghatározó táncává vált, ilyen például Marosszéken a jobbágytelki táncanyagban a négyes, hatos, nyolcas, valamint a gólya, melyek a hagyományos táncok után, a táncrend végén jelentek meg. Akár ugyanaz a tánc is lehetett valamely területen múló divat, míg máshol napjainkig élő hagyomány. Ezek a jövevény táncok gyakran először csak külön rendelésre, bemutató jelleggel kaptak helyet a táncalkalmakon. Amennyiben egy-egy tánc meggyökeresedett, leginkább a hagyományos táncok után került rá sor, ekkor is elsősorban alkalmi jelleggel, egy táncalkalom során általában csak egyszer. A paraszti tánchagyomány bomlásával az új táncok beékelődtek a régiek közé, sőt egyre inkább fel is váltották azokat.

A polgári eredetű táncok egy része kötetlen szerkezetű, egyszerű felépítésű, például a valcer, a stájer, vagy egyes polkafélék, másik része a magyar tánckultúrára jellemző magas fokú improvizációval és individuális jelleggel szemben kollektív, motívumkészlete és szerkezete kötött, térhasználata és kísérőzenéje is szabályozott, ezáltal egyöntetűség jellemzi őket, ilyen a hétlépés, a gólya stb. E táncok kísérőzenéje legtöbbször nyugati (németes), ritkán kelet-európai eredetű. A szabályozott szerkezetű táncokhoz általában egyetlen állandó dallam kapcsolódik, és néhány egyszerű motívumból álló motívumsor ismétlődése alkotja a táncot. Ezek az ismétlődő nagyobb részek (táncszakaszok) legtöbbször szigorúan igazodnak a zene szerkezeti egységeihez. A párban járt táncok mellett találunk példát a hármas (egy férfi két nővel) formára is. Ilyen például a bukovinai székelyeknél a hármas, vagy a karos/karbahányós.

A formai kötöttségek ellenére a folklorizáció során kialakultak e táncoknak is helyi változatai, bizonyos táncoknál egy-egy falun belül a különböző generációk között is tapasztalhatunk különbségeket, sőt ha szűkebb keretek között is, de egyéni lépésvariációkkal is találkozhatunk.

A táncok neve lehet az idegen elnevezés tükörfordítása (pl. a német Siebenschritt leggyakoribb magyar megnevezése a hétlépés), az eredeti név megmagyarosított, nem ritkán elferdített változata (padugáter, padegatta stb. a francia pas de quatre szóból, vagy a szintén francia pas de patineurs-ből a patipatinő elnevezés). A név utalhat a tánc valamely jellemző vonására, mozdulatára, például fenyegetős, de kaphatja nevét a kísérő dallam szövege után is, például „Az ajtóig, meg vissza…”, „Hogy a csibe…”.

A polgári társas táncok különböző csatornákon kerültek a népi kultúrába, ezek közvetítői a különböző nemzetiségek, a külföldi telepesek, vándoriparosok, a külföldön katonáskodók, a falusi értelmiség, vagy a városban munkát vállaló, pl. cselédkedő falusiak. Fontos szerepet játszottak a divatos táncok falura kerülésében a városi táncmesterek falvakban működő alkalmi tánciskolái, tánctanfolyamai is. A szervezett, tánciskolai kereteken kívül azonban gyakran a tanulás hagyományos formái, az idősebb generációtól, illetve az egy korosztályon belül az egymástól tanulás is szerepet játszott a táncok elsajátításában.

Az idegen eredetű táncok a polgárosultabb, illetve a szomszéd népi kölcsönhatásoknak jobban kitett területeken nagyobb számban és nagyobb súllyal jelentek meg, míg az elzártabb falvakban az újabb városi táncdivatok vagy egyáltalán nem éreztették hatásukat, vagy egy-egy tánc jelent meg csupán a tánckészletben. Így a Nyugat-Dunántúl táncéletére hatással volt a német nyelvterület közelsége, Ausztria szomszédsága, de a bukovinai székelyek tánchagyományán is nyomot hagyott az őket ért sokféle kulturális hatás, a más nemzetiségekkel való érintkezés. A nyelvhatár keleti szélén élő gyimesi csángók tánckincse részben a polgárosultabb székelység, illetve a szomszédos románság hatásait olvasztotta magába. Így a régiesebb magyar tánctípusok mellett nyugati, polgári táncok illetve a balkáni lánctáncok is beépültek a tánckészletbe. A 60-as években például a hagyományos táncok mellett táncolták a polgári eredetű aprókat (hétlépés, egytoppantós, háromtoppantós, sormagyaros, talján porka, háromsirülős, Balánkáé, moldovai, csoszogtatós, keresely, sánta németes és a porka).

Mivel a táncgyűjtések sokszor nem szenteltek figyelmet a polgári társas táncoknak, így egy-egy tánc elterjedtségéről csak vázlatos képet alkothatunk. Bizonyos táncok az egész nyelvterületen elterjedtek, és nagy népszerűségnek örvendtek, míg mások egy-egy nagyobb régióra voltak jellemzőek, vagy csupán egy-egy kisebb területen jelentkeztek. Így például a gólya változatait megtaláljuk a nyelvterület legészakibb és legnyugatibb területeitől kezdve Szlavónián és az Alföldön át egészen a Székelyföldig. A moldvai csángók hoina nevű tánca is a gólyával mutat szerkezeti rokonságot, jóllehet zenéje eltér a tánc általánosan elterjedt kísérődallamától. A gólyát még a magyarországi szlovákok és németek is táncolták. A hétlépés egész Közép-és Észak-Európában elterjedt, táncolták a németek mellett a csehek, szlovákok, lengyelek, svédek, dánok, észtek, finnek, de ismerjük olasz változatát is. A tánc a magyarság körében elsősorban az erdélyi dialektusban ismert (Kalotaszeg, Mezőség, Székelyföld, hétfalusi csángók, gyimesi csángók). A hétlépés táncnév mellett használták még a hétléptű (pl. Székelység, Barcaság) kifejezéseket is. Erdélyben a magyarok mellett ismerték a románok és a szászok is. Ezzel szemben, pl. a sottis a magyarság körében úgy tűnik, hogy csupán korlátozottan, elsősorban az észak-nyugati nyelvterületen (Csallóközben, Szigetköz) került a tánckultúrába.

Egy-egy területen, falun belül a különböző generációk között is tapasztalhatunk különbségeket. Ennek megfelelően változott a tánckészlet, illetve a táncrend részben időben, részben attól függően, hogy mely generáció volt a táncalkalom résztvevője. Egy-egy idegen eredetű táncot sokszor csak a fiatalabbak kedveltek és táncoltak, viszont az is előfordult, hogy bizonyos divattáncokat már csak az idősebb korosztály ismert, mivel idő közben „kiment a divatból”.

A bemutatott elnépiesedett polgári társastáncok vidéke

Kapcsolódó információ: