Az antik görög időkben a szőlő és bor istenének, Dionüszosznak ünnepén alakult ki a dithürambusz műfaja. Ebben a költészet , a tánc és a kórus zárt egységet alkotott. Valójában ez a színpadi műfaj volt a görög tragédia első állomása, amelyben a többnyire tragikus hangulatú történetet monológszerű énekléssel adták elő, esetenként egy-egy hangszerkísérettel gazdagították; lírával, aulosszal, kitharával. Ez az előadásmód görögül a monódia A néhány fönnmaradt zenei emlék közül idézzük most PINDAROS Ódáját, amelynek előadásmódjáról jószerével semmit sem tudunk.

A női szerepeket is férfiak alakították. Jelmezük; hosszú köntös, magasított facipő (kothornos), a távolról is jól látható tragikus vagy komikus álarc, amelyhez fejdísz tartozott. Az égetett agyagból készített (terrakotta) álarcokat olyan szócsövekkel látták el, amelyekkel a beszélő hangja a hatalmas szabadtéri színház legtávolabbi pontjához is eljutott.

A görög tragédiákat és komédiákat már több tízezer embert befogadó színházakban játszották. Az első sorban azok a papok, polgárok és más meghívottak ültek, akiket dísz-székkel tiszteltek meg.

A XX. században a BÁRDOS LAJOS zeneszerző karnagy és dr. DIENES Valéria az ORKESZTIKAI ISKOLA megalapítója elhatározták, hogy a zene és a mozdulatművészet ötvözésével fölelevenítik a középkori misztériumjátékokat. Vallották, hogy a megjelenítés során a szereplők és a nézők a művészetek katarzis élményében részesülve Istenben bízó jobb emberekké válnak.

Bárdos Lajos zenéjével létrehozott misztériumjátékok:

A gyermek útja

Nyolc boldogság

Rózsák szentje

Hajnalvárás

A tíz szűz

Mi lesz velünk? (Patrona Hungariae)

„ A Hajnalvárás Krisztusvárás. Az egész emberi élet a feltámadás adventje. A lelkek elesetten várják az Urat, a Szabadítót, ki megígérte Önmagát, s elhozza a teljesedést. Minden emberi lélek megismétli ezt az adventet, de csak az életszentség adventje végződik feltámadással.” (Dr. Dienes Valéria)

Ez az ugyancsak vallásos témájú egyházi színjáték a középkori misztériumdrámákkal egy időben jött létre. A két műfaj között lényeges különbség a mirákulum tárgyválasztásában rejlik;

—a misztériumok evangéliumból vett témákat,

—a mirákulumok a szentek és Szűz Mária segítségét, hitre alapozott csodás gyógyulások történetét jelenítik meg.

A misztérium kultuszban résztvevő mitologikus személyek: Ízisz, Ozirisz, Hórusz, Széth.

A misztériumdráma a keresztény kultúrkörbe tartozó verses színpadi játék. A misztérium szó ellenére nem tévesztendő össze az ókori – középkori – egyiptomi-görög-római beavató istentiszteletek kultuszával. A szó jelentése nem a görög mysterionból (titok), hanem a „minisztérium” = szolgáló, szolgálat, cselekvés szóból származik.

Valójában a misztériumdrámák, ezek a hitet erősítő, a Biblia Ó- és az Újszövetség fejezeteiből választott történetek ( egyházi színjátékok, liturgikus drámák) a XIII. századig a papok és a civil segédeik közös fölolvasása, éneklése révén hitélményt gerjesztve szorosan hozzátartoztak a római katolikus egyház szertartásrendjéhez, a jeles napok megünnepléséhez. Ezek közül a legkedveltebbek Jézus Krisztus élettörténetéből vett misztériumjátékok voltak.

Kezdete a X. század.

Helyszíne a svájci Sankt-Gallen-i kolostor.

Megteremtői a a római katolikus szerzetesek.

Fénykora a X-XIII. század.

A színjátékok, drámák témái: Az önmagában is drámai szerkezetű ünnepi szentmise evangéliumából vett részletek (húsvét, karácsony), később más jámbor történetek.

A megjelenítés jellemzői:

- Szerepkörök megtervezése

- Szerepkörök énekhangra történő beosztása

- Szerepkörök jelmezeinek elkészítése

- A történetek fölosztása kérdésekre, feleletekre (responzorikus forma)

- A történetek helyének szimbolikus díszletei

- A mozgással kísért előadások megtervezése

A templomi megjelenítések, valamint a szakrális témakörök bővítése során a XIV. századtól – a világiasodás folyamatos jelenléte miatt – gyökeres változás történt; a nemzeti nyelv kiszorította a latin nyelvet, a szakrális történetek menetébe szellemes köznapi fordulatok, jó ízű pletykákkal társított utcai események kerültek. Az egyház részéről mindezek indokolttá tették a korlátozást, sőt esetenként a betiltást is ( III. Ince pápa, 1210). Így kerültek ki az előadások – továbbra is szakrális tartalommal, világi betétekkel – a templomajtók elé, a város köztereire, piacokra, vásárterekre.

A tragédiák vagy komédiák témájához különféle táncok tartoztak. Ugyancsak elmaradhatatlan volt az előadásokon a kórus (choros), amelyet különféle hangszerek, jobbára fúvósok kísértek, és a „taktust a flótás ütötte.”

A zene hatalmának szimbóluma, a görög mítosz varázserejű lantosa Orfeusz, aki énekével még a fákat is megmozdította, a vadállatokat megszelídítette. Hangszerét Apollóntól, a múzsák istenétől kapta. Ez az ősi mítosz kedvelt témája az irodalomnak, zenének és más művészeteknek is.

Arisztotelész (Kr.e.384-322) görög filozófus szerint a sokszor több napig tartó színházi előadásokon való részvétel erkölcsi kötelessége a köznépnek és az előkelőknek egyaránt. Vallotta, hogy a néző a görög mítoszokról szóló zenés színpadi történetek meghallgatása közben – a félelem, a részvét hatására – átéli a katarzis élményét, azt a lelki, megtisztulási folyamatot, amely aztán erkölcsössé, kötelességtudóvá nemesíti az embert.

A Biblia Újszövetség könyveiben a négy Evangélista – a lényeget nem érintő eltéréssel – leírta Jézus Krisztus élettörténetét. A bennük sorjázó drámai fordulatok, képszerű példabeszédek, a színpadi megjelenítés lehetőségére irányították a figyelmet. Így jöttek létre Jézus Krisztus megváltói küldetését megjelenítő egyházi színjátékok, misztériumdrámák, liturgikus drámák, misztériumok, mirákulumok…

Érdekes, véletlen egybeesés a zenetörténetben, hogy az első opera (Monteverdi: Orfeo), amellyel útnak indul a még ma is virágzó zenei műfaj, éppen a muzsika erejét és halhatatlanságát szimbolizáló Orfeusz történetéről szól.

A bűbájos lantos és felesége, Euridiké boldogságban éltek. Orfeusz lantjának hangjára virágba borult a mező, a vadállatok megszelídültek, a fák hajladoztak. Felhőtlen boldogságuk nem tartott sokáig, Euridikét egy kígyó halálra marta. Ettől kezdve Orfeusz lantja csak Euridikét siratta. Egy napon azonban elindult, hogy Hádésztól, az alvilág istenétől visszakérje kedvesét. A félelmetes sötétségben lantjának hangja világosságot teremtett. Énekére megszelídültek a pokol démonai, még Hádész is elcsodálkozott a vakmerő idegenen. Egy föltétellel visszaadja Euridikét! Amíg föl nem érnek a napvilágra, nem láthatják, nem érinthetik egymást. Megígérték. Sajnos, gyengék voltak, adott szavukat nem tudták megtartani. Így aztán a halál másodszor is elszakította őket egymástól, ezúttal örökre. Orfeusz a jegessé vált sziklák tövében keservesen siratta elveszített kedvesét.

Az Ízisz-Ozirisz kultuszkörbe tartozik VÖRÖS Győző építészet-történész egyiptológus 2004-ben befejezett egyiptomi ásatása is. Helyszín ALEXANDRIÁTÓL 45 km.-re nyugatra fekvő ókori kikötőváros, TAPOSIRIS MAGNA= Ozirisz nagy sírja. Ez a hely a Kr.előtti évszázadokban Ozirisz halálának történetét megjelenítő misztériumjátékok színhelye volt.